soha nem fogok betelni vele... (2011. szept. 14., szerda-i bejegyzés)
soha nem fogok betelni vele... (2011. szept. 14., szerda-i bejegyzés)
Sokszor jártam már Velencében, és iparkodtam minden egyes alkalommal hozni emlékbe egy velencei maszkot. Bizony volt, hogy elfelejtettem, de volt olyan is nem egyszer, hogy eltört. Így most "csak" 9 darab van.
Toszkánát és San Marinót elhagyva Velencét kívántuk látni. Mestrében szálltunk meg, nem Velencében, mert ott nem lehetett szállást találni a Regatta miatt, bár legnagyobb döbbenetemre egy velencei szoba olcsóbb lett volna, mint Mestrében az, amit végül is sikerült megcsípnünk. Pedig nem volt nagy dobás: aprócska, gyönge légkondival (még mindig dübörgött az elviselhetetlen kánikula), az ablakunk alatt zörgött el a főutcai forgalom, és berregett egész éjszaka a szálló konyhai hűtőjének a motorja. Külön kellett fizetni azért is, hogy beállhattunk az autóval a pici udvarra...
De! Reggel autóbusszal mentünk be Velencébe, négy megállót, felnőttesen, mintha helybeliek lennénk. Nagyon otthonos érzés volt, hamar meg tudnám szokni. Körülöttünk főleg Velencében dolgozó mestreiek zsúfolódtak össze, és fekete bőrű utcai árusok - illegális árusok persze, akik nem is utaztak végig a vonalon, nem mentek be a végállomásig, mert tudták, hogy ott a rendőrök azonnal lekapcsolják őket. Megbeszélt jelre néhány száz méterrel előbb megállt az autóbusz, a sofőr kinyitotta az ajtót, ők pedig leugráltak hatalmas batyuikkal, és el is tűntek valamelyik mellékutcában, hogy aztán nagy kerülővel foglalják el helyeiket valamelyik híd lábánál. Később láttuk is őket: az aszfaltra terített frottírokon mutatós női táskákat árultak ugrásra készen. Amint a figyelő jelzett, hogy rendőrök közelednek, egy mozdulattal összefogták a terítő négy sarkát, az árut a vállukra vetették, és futottak, ahogy csak bírtak, meztelen talpuk csattogott a földön.
A galambokat kitiltották a Szent Márk térről. már senki nem árul ott madáreleséget, a turisták nem fotózzák egymást karjukon, vállukon galambokkal - vajon kinek bökte ez a csőrét? Így aztán most az egész várost ellepték a madarak. Élelmesen kéregetnek a kávézók, pizzériák, éttermek teraszán. És nem hiába: az emberek meghagynak egy szelet kenyeret, egy pizzaszélt, egy kanálnyi pastát... és mindenki a galambokat eteti.
Szinte első dolgom volt ellenőrizni, hogy megvan-e még a két ferde torony. Megvannak :-)
Két híd a több száz közül...
Állok a kikötőnél, nézem a tengert, a távolban a kolostorsziget (San Giorgo Maggiore)... Hogy-hogy nincs egy sirály a cölöp tetején?
Jellegzetes képek következnek: sok százat lehet készíteni, és mindegyik más...
Közeledett a Regatta kezdési ideje, mindenki a Canale Grande partjára vonult, hogy lássa ezt a színpompás vízi felvonulást. Egy ukrán képzőművész kihasználva a turista-áradatot kiállította a partra ezt a különleges, hímestojásokból készült képet. Tényleg nagyon érdekes.
És megindulnak a hajók. Elöl a régi Velence mestereinek hajói, aztán a dózse aranyos-díszes bárkája, majd az előkelőségek, aztán a városrészek csónakjai, a szomszéd városok képviselői (Mestre hajója is ott pompázott), aztán sportolók és gyerekek, nagycsaládok vidám felvonulása következett. Szólt a zene, de alig hallatszott a parton állók éljenzésétől. A hajókban ülők az evezők magasba emelésével köszönték meg az elismerést, ettől még fergetegesebb lett a hangulat. Húsz percen át vonultak a bárkák, hajók, csónakok. Kár, hogy nem tudtam közelről fotózni őket. Bezzeg a profik olyan objetívekkel nyomultak körülöttem, hogy még a dózse sapkáján fityegő bojtot is behozták vele...
Sétálunk a városban. Bebámulok egy rácsos kapun - de jó lenne elővenni a kulcsot, és benyitni, bemenni, hazaérkezni oda...
Búcsúbarangolás.
Na jó, befejezem. Volna még vagy 50 fotó, amit mutathatnék - de olyan sóvárgás van a szívem körül... jobb, ha más vizekre evezek...
Utolsó kommentek