mert ami ennél olyanabb, azt ajvárnak hívják.
Tegnap este beszélgettünk Piroskával (online), és ő éppen paprikát sütött. Nosza, rögtön kikérdeztem, hogyan, miképpen, és lőn, hogy aranyra bukkantam, mert sokkal egyszerűbben csinálja, mint én. Eddig. Mától ez megváltozott. Reggel a piacon megláttam csodaszép húsos zöldpaprikát, el is határoztam, hogy ma paprikát sütök. Eszembe jutott, hogy a közösségi oldalon többen panaszkodtak, hogy kesernyés a paprika, és én is úgy találtam, hogy a múlt héten készített - és lefagyasztott - lecsómon érezni némi "szomorúságot"... No, de az apró, vékony héjú, úgynevezett böngepaprika (v.ö.: böngészni) volt.
A beharácsolt húsos paprikákat alaposan megmostam, és sütőlappal bélelt tepsibe rakosgattam:
Éppen akkor lett kész egy másik étel a sütőben, így aztán 200 fokra előmelegített sütőbe toltam a paprikákat. Ötven percig sütöttem (hagyhattam volna még tíz percet... majd legközelebb).
Leborítottam alufóliával, és hagytam hűlni egy kicsit. Aztán lehúztam a héját, kiszedtem a csutkát - sok mag benne maradt, nem bánom, mert így szeretjük.
Egy fej vöröshagymát igen apró kockára vágva megpároltam, hozzátettem a nagyjából összevágott paprikát (levével együtt), belenyomtam két duci fokhagymacikket, sóztam, borsoztam, és összerotyogtattam.
Muszáj volt lemeózni. Mentségemre: a kenyér teljes kiőrlésű...
És igen: pikánsan kesernyés...
Utolsó kommentek