tehát a segítségem nélkül is szaporodik
Az 1970-es években egy Sakata nevű japán botanikus Floridában járt, ahol meglátta a 20-30 cm átmérőjű káprázatos virágokkal borított mocsári hibiszkuszt. Nemesítette és elterjesztette az egész világon.
Jön a hivatalos szöveg: igénytelen, a napot és a vizet nagyon szereti, magról és tőről egyaránt szaporítható, hosszú életű (20 évig is élhet).
Itt az én szövegem: az igénytelenséget aláírom, mert nálam igen mostoha körülmények között is pompázik valamennyi (6 bokor van a kertemben). A nap- és vízimádata nem egyértelmű: kinőtt félárnyékos helyen is, és a nyáron olykor 60 fokra fölmelegedő homok sem nevezhető éppen táptalajnak. Ezzel áttérhetünk a szaporítására - mert hogy egyáltalán nem szaporítottam: ültettem egy pirosat és egy fehéret, mivel sok tájékoztatást nem kaptam vele, ezért oda, ahol éppen akkor volt hely, aztán az elmúlt néhány évben meglepődve láttam, hogy itt is, ott is megjelenik új növény. Élni akar tehát, szaporodni, és megmaradni - most már jobban odafigyelek rá.
A tőről való szaporítás tehát nem téma (kora tavasszal kell óvatosan kiásni a karógyökeret, és szétszedni a tövet), viszont a magról szaporítás irodalmát átbogarásztam: ámulok és bámulok, milyen körültekintően, mekkora precizitással kell/ett volna eljárnom. A kemény héjú magokat pontosan 22 Celsius-fokos vízben legalább 7 napon át áztatni, naponta cserélni rajta a vizet, majd a felrepedt héjú magokat 1 cm mélyre, porhanyós, jól megmunkált, tápanyagban gazdag földbe elültetni. Ekkor hoz néhány hajtást (ha nagyon kellemes környezetet és elég vizet biztosítunk, már az első évben virágozhat is), télre trágyázni kell és takarni. Télen a hajtásai tövig elfagynak, márciusban kell levágni őket 5 cm-es magasságban. Május közepén megjelennek az új hajtások, nagyra nőnek, júliusban elkezdik hozni a virágokat, amelyek önmagukban csak 24 órán át élnek, viszont egy kifejlett magas tő akár 2-300 virágot is nevelhet folyamatosan egészen októberig.
(Na jó, egy mondat a tőosztásról is, hadd poénkodjam egy csöppet: "Az átültetésnél ügyelni kell arra, hogy ne sérüljenek a gyökerek. Ideális tőosztása kora tavasszal esedékes, mert később, amikor már kihajt, rosszabbul, tűri." Naná, fontos figyelmeztetni, hogy ne sértsük meg a gyökereket: más növényt csak úgy ki lehet tépni, és visszahajló gyökerekkel bedugni valahova...)
A szakirodalom szerint négy színben létezik: fehér, rózsaszín, piros és bordó. Nem vágyom a rózsaszín után - még a pirosra sem - ha nekem itt van a két legszebb: fehér és bordó... Igaz ugyan, hogy míg bordó 5 bokor, addig fehér csak 1 (a leanderek között is a fehér az érzékenyebb, a sérülékenyebb, a babusgatást igénylő, ezt már tapasztaltam). A biztonság kedvéért - lám, poénkodás ide vagy oda - a fehér színűt jó lesz szaporítanom, nehogy az egyetlennel történjen valami. Miért is csúfolódtam ezen a nagy elővigyázatosságon? Mert én egyáltalán nem szaporítottam eddig őket: a további 5 bordó tő csak úgy önmagától lett, tényleg. Semmi 22 fokos megrepesztés, semmi porhanyítás és tápanyagozás, egyszer csak megláttam, hogy itt is, ott is bújik ki valami - még jó, hogy előzőleg nem kapáltam ki, nem ültettem éppen oda valamit kora tavasszal. Vagyis: szerencsém volt, és szerencséjük volt nekik is. Lehet, hogy több kis növény áldozatul esett, de higgyük azt, hogy amúgy sem jó helyen lettek volna. Merthogy a mocsári hibiszkusz néhány év alatt nagy bokor lesz, másfél méter magas, ugyanannyi átmérőjű.
Utolsó kommentek