az el is romlik.
Tegnapelőtt délután pogácsát akartam sütni. Benyúlok a hűtőbe vajért: puha... Jaj. (Amúgy puha vaj kell a pogácsakészítéshez, de kemény állapotban szoktam kivenni a hűtőből, és konyhahőmérsékleten puhul meg, ugye...) Az orromat megcsapja valami állott szag - még nem büdös, de nem is odavaló. Lekapom a rizseshús tetejéről a fedőt: gyanús... Kinyitom a kis fagyasztórész ajtaját: áll benne a víz. Gyorsan kihúzom a műanyag dugót az aljáról - az összes víz az alsó hűtőtérbe zúdul: rá a rizseshúsra.
Na, lássuk, mi menthető... A fagyasztóban egy zacskó heck. Vajat alá, fűszereket rá, be a sütőbe. Készre összeállított, rizses húsgombócok nyersen: vizet rá, fűszerek, gázra vele. Egy zacskó leveszöldség és egy zacskó fejtett bab - vizet rá, gázra vele. Négy doboz (6 adag) készétel megbuggyanva: kidobni. Egy zacskó kókuszcsók ronggyá ázva - kidobni. Egy csomag mézes sütemény ronggyá ázva - kidobni. Egy doboz füstölt lé megbuggyanva - kidobni (de jó lett volna a babra!).
Az alsó részben 5 liter tej alszik... Szűrőbe önteni, föllógatni - túró lesz belőle, mire lecsöpög a savó. Rizseshús megbuggyanva - kidobni. Szeletelt pulykamellsonka, gyanús - macskáknak. Egy szál sült kolbász, gyanús - kutyáknak. A többit - üveges, dobozos dolgok, néhány zöldpaprika - csak le kellett törölgetni.
És hűtőgépszerelőt keresni!
Késő délután van, a szakiknál már a fű se nő. Másnap reggel alig várom a 7 órát... Elő a kis dobozt a szakemberek névjegy-gyűjteményével. Négy hűtőgépszerelő elérhetősége (kis kommentekkel). Először egy idős szakit hívok a szomszéd kisvárosban, aki 10 évvel ezelőtt javította a fagyasztót - azóta sincs semmi baja. Elnézését kérem, hogy kora reggel háborgatom ("Nekem hajnal 4 óra se korán", mondja - ó, ha ezt tudtam volna!). Előadom a panaszomat, mire ő: rengeteg munkája van, nem jön ki, próbálkozzak tovább. Hívok egy helybelit. A felesége veszi fel a telefont, közli, hogy a férje már nem vállal munkát, de ad egy telefonszámot - és megadja az idős szakiét a szomszéd kisvárosban. Próbálkozom a harmadik telefonszámmal: nem kapcsolható. A negyedikkel: már nem dolgozik a szakmában. Újra az idős szakit hívom: segítsen rajtam, a többiek nem dolgoznak, mindenki őhozzá irányít. Elmegyek érte és haza is viszem, csak vállalja el a javítást. Ne fáradjak, mondja, az autója a műhelye is egyben, de jól van, kijön.
Várom.
Egy óra múlva dudál a kapu előtt - idetalált tíz év után! Kinyitom a nagykaput, hogy a műhelyt egészen a házig behozhassa. Nem mer kiszállni az autóból, csak kiszól: nem harapnak a kutyák? Ha itt vagyok, nem, mondom. Óvatosan kiszáll, látom, hogy fél. Érdekes, nem a főnök Majától, inkább az öregasszony Lizától tart. Nem lát a kutya, nyugtatom, azért akarja megszagolni. Kikap egy szerszámosládát a kocsiból, és bemenekül a konyhába.
Szétszedi a kapcsolós-világítós dobozt, kioperálja belőle ezt:
Kicseréli újra, összeszereli.
Mérőműszert tesz a hűtő tetejére, az érzékelőt bedugja a kis fagyasztórészbe. Néhány perc alatt mínusz tartományba esik a hőmérséklet (33,3-ról...). Megnyugszom, hogy nem kell új hűtőt venni...
Összepakol, fizetek, hálásan megköszönöm, kinavigálom. Becsukom a nagykaput, szaladok vissza a konyhába. Kinyitom a hűtőt - abban a pillanatban kialszik a lámpája. Leszedem a doboztetőt, kicsavarom az égőt - ennek annyi. Elő az autót, futás a szomszéd kisvárosba új égőért. Boldogan becsavarom, ég. Még kétszer kinyitom-becsukom a hűtőt, a lámpa kialszik. Kicsavarom a körtét - ennek annyi...
Itt tartok.
Tudom, lehet így is használni a hűtőszekrényt: legföljebb rendszeresítek egy zseblámpát az ajtajára. De nincs humorom hozzá. Azt hiszem, most futok egy kört...
Utolsó kommentek