szilvából készült.
Állítólag nem ördöngösség a csatni (chutney) készítése, de ha az lenne is neki kéne fogni (mert "mindent ki kell próbálni", ugye?). A csatni indiai étel, de ma már a világnak nincs olyan szöglete, ahol ne ismernék: az angolok és a franciák már az 1600-as évektől luxuscikk-ként importálták - ahelyett, hogy maguk készítették volna. Alapanyaga a vöröshagyma, a cukor és az ecet: ehhez tesszük a zöldséget vagy gyümölcsöt - ami aztán a csatni nevét adja (almacsatni, fügecsatni, sárgarépacsatni, stb.) - és természetesen a fűszereket. Mert hogy a csatni fűszeres, de nagyon. Úgy néz ki, mintha dzsem lenne, de nem az. Lekvárnak szólítani egyenesen sértés lenne - viszont a befőttnél lekvárosabb. Maradjunk tehát az iszonyú fűszeres dzsemnél...
Életem első csatnija szilvából készült. Szigorúan tartottam magam a recepthez, amit találtam, és bár valóban nagyon finom lett, azért a következőn már bátran változtatok.
A recept így szólt: 5 kg szilva, 1 kg cukor, 3 nagy vöröshagyma, 10 cikk fokhagyma, 1 evőkanál reszelt gyömbér, 3 evőkanál őrölt koriander, 1 dl almaecet, csipetnyi só. A szilvát megmostam, kimagoztam, a vöröshagymát nagyobb darabokra vágtam, a fokhagyma darabokat is legalább kettőbe vágtam, a gyömbért frissen reszeltem, a koriandert frissen őröltem, mindent belepakoltam egy nagy lábosba és tűzre tettem:
Állandóan kevergetve fölforraltam, aztán gyakori keverés mellett 30 percig forralva főztem:
Üvegekbe töltöttem, csavaros tetővel lezártam, néhány percre fejre állítottam az üvegeket, majd bedugtam a szokásos dunsztolóhelyre: a vendégfekhelyre ágyazott párnák közé.
Mindig kimarad kóstolóadag - természetesen. De ha nem maradna, az ember lánya akkor is úgy intézi, hogy maradjon. Elővettem a tegnap készült párolt-sült császárhúst, picit rámelegítettem - csak a fotó kedvéért: hogy csillogjon egy csöppet - aztán nekiálltam (ültem) zsűrizni a szilvacsatnit. A csatnit húshoz is, tésztához is, és sajthoz is eszik, de ugyan ki bíbelődik tésztafőzéssel, ha ott mosolyog a tányéron a hús? (A csatnit csak úgy, önmagában is lehet enni - igazolom!) Mit mondjak, isteni finom volt a forró csatni a hideg sülthöz... Ámde...
Ha legközelebb csatnit készítek - mondjuk maradjunk a szilvacsatninál - akkor először megkóstolom a szilvát, és ha ennyire édes, mint ez, akkor jóval kevesebb cukrot teszek hozzá. Vagy egy kicsit több almaecetet. Vagy egy kis balzsamecetet is. Vöröshagymából kétszer ennyit - és apróbbra vágva. Gyömbérből is mehet a kétszerese - érdekes, hogy frissen reszeltem, mégis gyengécske az íze... (Mondjam, hogy "már a gyömbér sem a régi?" Ne mondjam? Jó, nem mondom.).
És legközelebb belefőzök egy csilipaprikát, az tuti!
Utolsó kommentek