avagy valóban mindent ki kell próbálni.
Elöljáróban:
Nagyon ritkán készítek spenótot, mert a párom látni sem bírja, én pedig nem tudok egyetlen adagot készíteni, nincs lelkierőm a felét mondjuk lefagyasztani vagy eltenni későbbre, nem tudom megállni, hogy be ne faljam az összeset. Máskülönben is: milyen érzés úgy ebédelni, hogy a másik arcán folyamatosan látod az undort..?
(Erről eszembe jut egy réges-régi történet: egy ügyfél néni hozott nekem hideg joghurtos uborkalevest. Örömmel kezdtem kóstolgatni, mikor megláttam a kolléganőmet, aki a néni háta mögött öklendezést mímelt olyan élethűen, hogy fölfordult a gyomrom. Nagy nehezen legyűrtem az amúgy nagyon finom levest, megköszöntem - és azóta sem vagyok képes ilyen zöld színű levest enni. Nem akarok így járni a spenóttal...)
No de most olvastam egy receptet egy kéthetilap Ház-tartás oldalán nagyrabecsült S. T. tollából. Másnap kaptam a piacon olyan spenótot, amit vétek lett volna otthagyni. Kicsit változtatva az eredeti recepten - naná, ezt soha nem tudom megállni, máskülönben is, S. T. tizenöt embernek főzött! - elkészítettem a Rakott Spenótot.
Lecsipkedtem a spenót szárát, és bő vízben kétszer átmostam a leveleket. Közben vizet forraltam, sót és szódabikarbónát tettem bele, és a lecsöpögtetett spenótleveleket kb. 5 percig blansíroztam. (Másik történet - már írtam róla itt a blogban valahol. A párom kórházba került, nagyon aggódtam az állapota miatt, semmi másra nem tudtam koncentrálni. Csörög a telefon, egy szerkesztő érdeklődik, hogy mi a magyar jelentése az általam leadott cikkben a blansírozás szónak. És nekem nem jutott eszembe, csűrtem-csavartam a szót, de esküdni mertem volna, hogy most hallom először. Nagyon kínos volt.) Ez hirtelen, rövid ideig tartó forralást jelent, jelen esetben csak míg összeesnek a levelek.
Kókuszzsírt olvasztottam, belekevertem zabkorpalisztet, kevés zúzott fokhagymát, felöntöttem tejjel, és a leszűrt spenótot belekevertem. Lassan összeforraltam - kevergetve, mert másképpen puffog, spriccel! - és készen is lett a spenót.
Szintén kókuszzsíron két tojásból lágy rántottát sütöttem, azután rétegezve leraktam a hozzávalókat egy jénai tálba.
Sajtot reszeltem a tetejére, csipetnyi pirospaprikával megszórtam a szín kedvéért, és bedugtam az előmelegített sütőbe csak annyi időre, hogy a sajt szépen ráolvadjon.
Tányérra tettem a felét - a másik felét a jénai tálból ettem meg.
Konklúzió:
A spenótleveleket hiába főztem sós vízben (a szódabikarbóna azért kell, hogy szép zöld színű maradjon, máskülönben kicsit barnássá válhat), sótlan maradt. Tehát meg kellett volna kóstolnom rétegezés előtt. Így, ha a tojásrántotta nem lett volna elég ízes, az egész sótlan lett volna (az volt, de amúgy is sótlanul szeretem). A cikk írója valószínűleg keményebbre főzi a spenótot mint én, nekem nem csak a tojásrántotta lágy, hanem a spenót is, ezért nem tudtam "felkockázni, és tortalapáttal tenni a tányérra", illetve a tortalapát megvolt, csak a kocka nem maradt kocka. Nem baj. Nagyon finom volt, viszont elég volt egy próba, az egyszerű spenótreceptet tartom meg...
Utolsó kommentek