Október végén bújtak el a csigáim. A télre készülődve beássák magukat a virágföldbe, a csigaház bejáratát egy kemény hártyával zárják le, és várják a tavaszt. Eltelt 6 hónap... türelmetlen lettem.
Ma kivittem a kerti csaphoz a terráriumot, kivettem belőle a két nagy és az egy kisebb csigát, finoman megmostam őket (ez szokott hatni, ha év közben netán belealszanak a nagy semmittevésbe), és kitettem a fűre. Mire a terráriumot kitakarítottam, a fiatal csiga már ki is törte az üvegajtót, és elindult fölfedezni a tavaszi világot.
Friss virágföldet szórtam a terráriumba kb. háromujjnyi vastagon, egyik vége felé fölmagasítva, hogy el tudjon bújni benne, ha akar):
A legzsengébb salátapalántát hoztam neki a kertből, és rátettem - itt még meg van neszülve:
A terrárium visszakerült a szobámba az ablakpárkányra. Őcsigasága boldogan falatozni kezdett. Rátettem a tetőt, hátha gondol egyet és fut egy kört. Jól gondoltam... Megnézett mindent, aztán visszavonult a salátájához - gyorsan fölemeltem a tetőt és lefotóztam - most már csak az elégedett csámcsogást hallom...
A másik kettő még ott gondolkodik a csap mellett. Időnként rájuk nézek, odatettem egy virágládát, hogy ne tűzze őket a Nap, és várok...
Hopp, most látom, hogy a második is fölébredt! Még nem bújt elő, de az ajtót már kilökte. Jól van.
Még félóra várakozás: kibújt a harmadik is. Kerek a világ.
Itt meg egy kis aranyosság: figyelemmel kísérem a rétisas fiókákat. Idétlenek, szőrösek, csúfak - egyszóval gyönyörűek.
Utolsó kommentek