küzd és bizonyít.
küzd és bizonyít.
Egyetlen ilyen kaktuszlevelet hoztam sok-sok évvel ezelőtt Máltáról. Egy embermagas, sűrű kaktuszkerítés legkisebb levelét törtem le, hogy aztán itthon méltóságteljessé terebélyesedjen. Nem túlzok: csodájára jártak, akik szeretik a kaktuszokat. Aztán elpusztult: öreg volt és egy költözést is el kellett volna viselnie. Szerencsére addigra már szaporítottam őkelmét - ez, amit itt lefotóztam, szintén az öreg kaktusz egyik leveléből nőtt... és már ez is öreg. Tudom, nem látszik a fotón, de mellmagasságig ér, és nagy, és súlyos. Neki is vannak már terebélyesedő utódai... Tavasszal kitettem a kertbe a nagy fenyő alá. Nem öntöztem. Mitagadás: halálra ítélve vészelte át a nyarat, hiszen tervem szerint már nem kerül be ősszel a házba.
Ember tervez...
Ma, ahogy ott sertepertélek körülötte, megakadt a szemem valamin. Valamiken. Egy kis kaktusz-ikerpáron, ami a halálra ítélt kaktuszon növekedik.
Jó ég! A vén kaktusz élni akar. Mostoha körülmények között is képes kicsinyeket nevelni... miért, ha nem azért, hogy megkegyelmezzek neki? Olyan lelkifurdalásom van...
Megöntöztem. Kegyelemben részesítettem. Bocsánatot kértem tőle.
Utolsó kommentek