avagy: ha harc, hát legyen!
Igaza volt Rózsikának: a dögök a fa ülőrúd kérge alá vették be magukat. Hiába takarítottam ki a farúd tartóját, hiába égettem meg a rúd végeit, hiába permeteztem az ólat, hiába meszeltem, hiába poroztam a tojófészket és a tyúkokat - a vékony héj alól újra és újra visszafertőződött minden.
Tűzre mindennel, újat kell készíteni. Mégpedig olyat, ami egyrészt nem érintkezik a fallal (nincsenek mozdíthatatlan részei), és nincs héj, fakéreg egyik darabján sem.
4 lábacska, 4 rövid merevítő, 4 hosszú merevítő.
A hosszú merevítőkből kettő a tulajdonképpeni ülőrúd lesz, ezért gömbölyű fát kerestem hozzá, és gondosan lehántottam a kérgét.
Először flex-szel, azután dörzspapírral végigmentem a lemeztelenített rudakon, végül a végeken "hónaljakat" készítettem, hogy szépen fölfeküdjenek.
Először 1-1 szöggel ütöttem össze, aztán mindenhol megerősítettem másodikkal is.
Közben előkészítettem az ólat.
A falakról lefeszítettem a régi ülőrudak tartóit (megszenvedtem vele: annakidején alapos munkát végeztem). Kipermeteztem az egész ólat, különös figyelemmel a tartók helyeire. Azután kavartam egy kevés maltert, és eltüntettem a 200-as szögek (!) nyomait. Végül le is meszeltem, hogy egyáltalán ne látszódjon.
(A betonalapon a két héttel ezelőtti vad meszelés nyomai látszanak még. Most finom és nőies voltam: ecsettel dolgoztam.)
A tyúkól az új ülőalkalmatossággal, és az új tojófészkekkel:
Hoppá! Ki kukucskál ott a sarokban? Míg beszaladtam a gépért, Gizi már birtokba is vette az új lakosztályt. Ez jó!!!
Utolsó kommentek