bár a helyzet nem rózsás.

A ma reggeli hírekben láttam, hogy a hétvégén Szeged környékén mekkora jégeső volt. Két gazdát szólaltattak meg: az egyiknek a fokhagymáját, a másiknak a petrezselyemültetvényét verte el a jég - több hektáron.  Erről beszéltem, amikor vigasztaltam magam, hogy nem a megélhetésemről van szó...

Tegnap nagy fűnyírást rendeztem - szerencsémre, mert estefelé már jött is az eső, a fű a kétszeresére nőtt volna, mire nekiállhatok. Így sem volt könnyű. Kilencszáz (900) négyzetméter füves részt tettem rendbe tegnap. Ez nem egyenletes géptologatást jelent - bár az sem sétagalopp, ha kiszámoljuk, hogy az emberlánya egy ekkora területen hány kilométert gyalogol totyog...  (Minimum 3 km-t...)
De ez így túl egyszerű lenne: először is oda-vissza jön-megy, fákat kerülget, sövényt, bokrokat, cserjéket... Közben azok alját, környezetét is tisztítani kell, megmetszeni, rendbe tenni. A kiszedett gazt vinni a tyúkoknak, amint egy vödör megtelik (ott ácsingóznak a kerítésnél, tudják, hogy a gazdasszony kertben-hajlongása mit jelent a számukra). Közben kimenteni a fészekből minden tojást, mielőtt a két ronda tojástörő rá nem zummol. Friss vizet tölteni, mert valamelyik kiborította az itatóedényt. Órát nézni, telefonokat bonyolítani, macskákat etetni, kutyákra ránézni, kiskutyát etetni-itatni, ebédet betenni a mikróba (szerencse, ha kész, és nem közben még főzni is kell). Saját magamat is itatni, mert elfelejtkezem róla, és délutánra csak a reggeli 3 dl folyadék van meg, nemhogy 2 liter!

No, de készen lettem (majdnem) délután 4-re, szinte négykézláb másztam ki a kertből, olyan fáradt voltam. És most jön a csoda: a hosszabbítót összeszedni már nem volt erőm... de fotózni igen! Persze csak vigaszképpen, naná...

A fenti kis fácska a ritkaságszámba menő fehér babarózsa. Két bokor rózsaszínű a külső udvaron kornyadozik - jó, hogy megmaradtak: virág is alig volt rajtuk. Ettől a kis fától karnyújtásnyira 12 rózsatő fagyott ki (csak úgy mondom...).

Az ősszel ültetett kankalinok mind megmaradtak, és bár aprócskák, virágot bontottak.

Neontulipánok... :)

Ezt a kis évelő cserjét muszáj lesz valami katalógusban megkeresni, mert nagyon szép... és hát az egyik túlélő...

Ez a kis szépség valami talajtakaró (?). Kecskerágónak mondanám, de nem biztos, hogy az. Most először látok rajta virágot.

Ezek a dísz-epertövek is megbecsülendők: kikapálom, letaposom, de mindig előjönnek - jobban kéne vigyázni rájuk.

A feketeberkenye-cserjék is megmaradtak! Mindegyik virágzik - nem először, de tavaly a termés még zölden lepotyogott.

Két-három éve meghagyom az elszóródott magról kikelt árvácskatöveket. Váratlan ajándékok itt-ott, egyre többfelé.

Szóval, azért van miben gyönyörködni...