...és tiszafa és rózsalonc és lila ákác.
...és tiszafa és rózsalonc és lila ákác.
A legrégebben kedvenc cserjém a mahónia. Gábor sírjára nem aszparágusszal vittem a virágot, hanem mahóniával. Szebben mutatott, tovább tartott, védve volt széltől, naptól, tényleg.
Naná, hogy elsőként mahóniát ültettem az udvarra. Mostanra terebélyes bokor lett, és nem csak fölfelé és széltében, hanem a föld alatt is nyomul: több kis hajtás kandikál körülötte a földből, amiket aztán a fűnyíró elintéz, de újra és újra megjelennek. Elhatároztam, hogy most, még az első fűnyírás előtt fölszedek néhány mahóniagyereket, és áttelepítem máshová, Kaptam Marcsitól rózsalonc-vesszőket, lilaakác-vesszőt, és tiszafa palántákat. A külső udvari akácost szinte elrekesztettem a csemetékkel.
A talicskában kevertem meg egy finom ültetőtalajt komposztból és érett marhatrágyából. Ott látszanak a pici tiszafák (a korsóban) és a gyökeresedni beáztatott loncok. És hát itt a mahóniabokor. És Liza, a kíváncsi öregasszony.
Elkotortam az avart, hogy jól lássam, mit csinálok, és óvatosan kiemeltem a mahóniagyerekeket.
Összesen 14 gödröt ástam, megtöltöttem az ültető-keverékkel, alaposan beöntöztem, azután felváltva ültettem el a mahóniákat, a tiszafákat, a loncokat, és végül, a kerítés mellé a lila akácot (mert hogy a többinek nem kell tám: ők a liget szélére kerültek, sorban).
Ültetés után is alaposan beiszapoltam őket.
Délután vártam az esőt. A felhők tornyosultak, a szél fújt, lehűlt a levegő... aztán sehol semmi. Fogtam a két nagy öntözőkannát, és végiglocsoltam újra (és újra, és újra) az ültetvényt. Reggel is ezzel kezdem a napot, nem várhatok (Szt.) Péter bácsira...
Utolsó kommentek