...főleg a földön persze.
Na drágáim, hát megkezdődött. Most már akkor is vége a télnek, ha a jövőhétre még reggeli mínuszokat jósolnak az időjósok. Máshol mások már el is felejtették a telet, de itt az udvaron - ahová a járdákról lapátoltuk a havat, meg ahová a tetőről lezuhant - még mindig van piszkos hókupac mutatóban.
Lehet gereblyézni, átültetni, kibontani, amit ősszel betakartunk. Naná, hogy a belső udvaron kezdtem, ez a legszembetűnőbb. A sziklakertbe (vagyis amit én annak nevezek) ősszel az egyik lombsöprűzés alkalmával nagy okosan beleszórtam az udvari fák lehullott leveleit. El voltam ragadtatva a hatalmas ötlettől: ez a finom takaró megóvja a növényeket a fagykártól, de jól fogják magukat érezni, csuhaj. Azám. Csakhogy az apró levelek a hó alatt nemeztakaróvá álltak össze, szinte göngyölni lehetett volna, ha most valami sík területen szedem föl. Itt viszont nehezen-keservesen kaparásztam le és ki, vigyázva, hogy a már előbújni akaró, szegény fulladozó, vízszínű növényhajtásokat le ne törjem.
Egyszóval mégsem a legtutibb ötlet volt... Így nézett ki, amikor nekiálltam a munkának:
És ilyen lett...
No persze, a kaktuszt a lapos kőre csak pukkasztásnak tettem - az egyébként a nagy agavé helye. De olyan jól mutat, nemde?
A trutyis-nyúlós-nyálkás levélhalmazt a szokásos módon, egy hatalmas kukazsákba gyömöszölve vittem hátra a komposzthalomra.
A kankalinok ilyen szörnyű állapotban kerültek elő a "szőnyeg" alól:
És következett az egész udvar gereblyézése (újabb talicskányi cucc). Nagyon szép lett! (Aki nem hiszi, járjon utána... vagy nézze meg a fotót):
Upsz, most látom (újra), milyen ronda már ez a fatuskó! Tavaly már a nádszövetet is megvásároltam a beborításához, aztán kiscsirke kerítés lett belőle. Most már tényleg ki kell valamit találni...
Azután még eszembe jutott, hogy az egyik klemátisz mellett teljesen önkényesen kihajtott egy mocsári hibiszkusz, amit csak februárban lehet átültetni... Március másodika van... most vagy soha. Kikerült hát a kertből az udvarra. Így most már 2 mocsári hibiszkusz van az épületek közötti részen - nagyon remélem, hogy különböző színűek... de nem fogom kiásni, ha mégsem.
Még rendbe tettem a "gumikosarat" is - borzasztó babramunka kitisztítani, lemetszegetni. De nekem sokat jelent, és tudom, hogy megéri:
Végezetül kihordtam a leandereket napozni-szoktatni. Persze csak a leveleseket fotóztam. A többit a levéltetvek és a pajzstetűk miatt csutkára vissza kellett vágni... egyáltalán nem fotogének. De majd nyáron...
Egyszóval: beindult a kinti munka, de jó!
Utolsó kommentek