...erdőbejárás, erdőbe járás, erdő-bejárás no...

...erdőbejárás, erdőbe járás, erdő-bejárás no...

Beleőrülök az ücsörgésbe. Gyorsan elvégzem a reggeli munkákat, aztán zuhanok a gép elé. Kirontok a baromfiudvarba, iparkodom vissza. Teszek-veszek a mosógép körül, de már itt is vagyok újra. Elmosogatok, söprök, tűzifát hordok be ládaszámra. Aztán ülök a gép előtt és merevednek az izmaim, rozsdásodnak az ízületeim. Ezt nem lehet kibírni: mozogni kell. Nem így, és ennél többet. Gyalogolni fogok: körbesétálom a tanyát, megjárom az erdő alját. Öt perc, tíz perc, tizenöt - mindenképpen a hasznomra lesz.
Zsuzsa barátnőmnek mesélem. Panaszkodom, hogy az öreg erdőben nem lehet közlekedni a száraz gallyaktól. Azt mondja, szedjem a rőzsét rendszeresen, egyszer a végére érek. Jó ötlet. Kimegyek, kétlépésenként hajolgatok, szedem a karomra a rőzsét, igen. Egyszer csak rádöbbenek valamire:
Meg vagyok hibbanva? Még ebből is munkát csinálok? Nekem nem jár, hogy csak úgy sétáljak, nézelődjek, rácsodálkozzak és elgyönyörködjek? Csak a lábam elé nézni, szedegetni a faágakat? Koszolódni, cipekedni mindig és mindig?
Mintha megégetett volna, úgy dobtam el a gallyköteget. Hát nem. Naponta negyedóra nézelődés... ennyit csak megérdemlek.

A baromfiudvaron kívüli öreg akácosliget. Szép, tiszta: itt nem mertek tarolni (és szemetelni) a favágók. Erre a területre nem volt fölhatalmazásuk - meg is látszik.

A fiatal erdő részlete. Ezért jó, hogy vegyes erdő: télen is "zöldell az ablak előtt". A lombos fák a háttérben - csupaszon...

Itt jól lehet látni: a fenyők kb. három méter magasak, de köztük a napsütötte-fehér nyárfák kétszer akkorák. Mégsem látszanak most lomb nélkül. Viszont tavasztól őszig a fenyők szorulnak háttérbe: a lombos fák impozánsan alkotják Az Erdőt...

Ez a kis erdőrészlet is a fiatal erdőt mutatja: pontosan szemben az iménti akácossal, a tanya kertjének átellenes oldalán. Igen, ilyen nagyok a lombos fák a fenyőkhöz képest, pedig - mondom - azok sem aprócskák már.