kend a konyhában lakik itt bent?
Tegnap délelőttre lesántult az egyik tyúkom. Ő az egyik a négy közül, akiket "mentvények"-nek nevezek. Nyáron írtam róluk: hirdették, hogy "kitojatott" tyúkokat lehet vásárolni a közeli kisvárosban. Tudom, mások tízet-húszat visznek haza - vágásra. Én akkor alakítottam éppen a baromfiudvar törzsállományát, gondoltam, hogy ezek a megmentett tyúkok igen hálásak lesznek, amiért az előzőleg elszenvedett év után úgymond luxuskörülmények közé, igen jó ellátásba kerülnek. Úgy is lett. Napok alatt összeszedték magukat (megtanultak járni, szemes takarmányt enni, élvezték a teret, a szabadságot az alacsony, pici ketrec után). És bizony, tojtak szépen egész nyáron, ősszel... másnaponta még most is, amikor a többiek pihennek. Nagy köszönet érte...
A nyári vedlést követően meztelenek maradtak mind a négyen. Sokat viccelődtem rajtuk - titkolva az aggodalmamat. Úgynevezett befejező tápot hoztam nekik, ami többek között a tollasodást is segíti. Bevált a számításom: mostanra szépen pelyhesednek, mint a kiskacsák. Ez, amelyiknek most fáj a lába, a meztelen helyeken vastag tokokat növesztett: látszik is a szürke toll-tok, amiből aztán a nagy fedőtollak nőnek majd ki. Nagyon örültem, amikor láttam, hogy mégis összeszedik magukat.
Ám tegnap délelőtt arra lettem figyelmes, hogy bent az ólban zajlik valami. Nem akartam hinni a szememnek: egyik mentvény kuporgott az ól közepén, két sorstársa pedig módszeresen csipkedte a szerencsétlent. Mire odaléptem, már bemenekült az egyik tojófészekbe, de a két ádáz oda is utánament. Kegyetlen a szárnyasnépség. Amelyik társuk beteg, annak meg kell halnia. Nem támogatják, nem segítik, még csak nem is hagyják a sorsára - megölik.
Fölnyaláboltam szegényt, és behoztam a konyhába. Egy kiszuperált rongyszőnyegen helyet készítettem neki a cserépkályha mellett.
Nem tud lábra állni. Illetve: a bal lábára nem tud ráállni. Ez baromfibetegség - az okát nem tudom, csak arra emlékszem, hogy ha egy tyúknak úgy fájt a lába, hogy semmi külsérelmi nyomot nem lehetett fölfedezni rajta, akkor anyám levágta, mert hogy menthetetlen. Egy darabig kuporog - kapirgálni nem tud, leáll az emésztése - nemsokára elpusztul, még ha el is szeparáljuk a többiektől...
Egy lábon áll, mint a gólya, aztán elfárad. Ha nem javul az állapota, akkor elbúcsúzom tőle... és elviszem egy barátnőmnek: legyen egy finom tyúklevese az ünnepen. Szegény tyúkom így fogja önmagát odaajándékozni karácsonyra valakinek, aki örül neki. Én még reménykedem.
Utolsó kommentek