fehérek, vajszínűek...
Általában mondva nem szeretem a fehér virágokat, mert ha nincsenek teljes pompájukban, akkor csúnyák. Márpedig a magamfajta (inkább: magamkorú) nyanya szereti elhitetni még önmagával is, hogy a hervadásban is kell lennie valami szépségnek. Mégsem ültetek például fehér muskátlit, mert abban az órában, amikor hanyatlóba fordul, már "rozsdás" is. Azonnal elveszíti a szépségét, nem fokozatosan, mint a színesek.
A fehér orgonát sem én találtam ki a kertben, hanem örököltem. Mellőle a lila orgonák kipusztultak - ő maradt. Szerencsére a kert más részében vannak megfiatalított, kövér, lila orgonabokrok, így tudok mivel vigasztalódni, ha ezek a most gyönyörűséges fehér orgonák berozsdásodnak.
Összesen négy klemátisz tövet ültettem - egyet évekkel ezelőtt, hármat pedig egy éve. Az egy, a régi csúnyán fölkopaszodott, szégyenében bebújt a vanílialonc alá. Pedig nem az ő szégyene, hanem az enyém, mert nem tájékozódtam felőle az ültetéskor. Ma már tudom, hogy a klemátisz az első évben nagyon-nagyon sok törődést igényel - viszont aztán meghálálja. A három fiatal tövet éppen ennek jegyében ültettem: no, most akkor ti babusgatva lesztek. És lám! Tavaly egész évben takargattam a tövüket, hogy nehogy tűző napsütés érje. Aztán ősszel amennyire lehetett, visszavágtam őket (szinte a föld színéig), és télre betakargattam komposzttal. Most kora tavasszal gyönyörűen kihajtottak, erős, rövid hajtásokat hoztak (sokat). Sőt, az egyik már meg is ajándékozott egy gyönyörű vajszínű virággal. Lesz még több is, mert az apró bokor tele van bimbóval (ahogy a másik két tő is), de virágnak ez az első. Ezt a klemátiszt úgy nevezik, hogy Julka.
Itt pedig egy kis madártej-tő virít szerényen. Nagyon szeretem ezt a kis koratavaszi virágot, mert szép és hálás - sokáig nyílik. Viszont aztán úgy el tud tűnni mint a kámfor, és mindig félek, hogy kikapálom, ráültetek valamit, tönkreteszem. Ezért nádszálakkal szoktam megjelölni, amikor elhervad, mielőtt a levelei is elszáradnak.
És ha már fehér, hát megemlítem, hogy sűrű hóesés-szerűen kavarog a levegőben a nyárfapöhöly: rátelepszik a muskátli zöld leveleire, vattaként ül az állatok ivóvizén, és hömpölyög a kertben, míg a fű és a virágok is csupa pölyhösek. Nem szeretem. Jöhetne egy erős zápor, hogy leverje, letakarítsa, és minden zöldelljen újra.
Utolsó kommentek