az előző volt a 150. beírásom.

Akkora hajtásban voltam, örültem, hogy gyorsan írok, fölteszem a fotókat, már kattinthatok is vissza a munkához, hogy időre befejezzem (Jaj, ezek a fránya határidők!)

Nem mondom, hogy "hullt még egy kis hó", inkább hogy "lepörgött még egy kis dara a szürke égből", ennek apropóján készítettem gyorsan egy tányér tejbegrízt (az utolsó néhány kanál grízből - ne felejtsek el venni, a búzadara az egyetlen, amiből nem érdemes betárazni, ha tehetném, egyszerre csak fél kilót vennék, mert állandóan lesnem kell, nehogy molyosodjon, vagy kukacosodjon, szóval hogy valami baja legyen) és még forrón befaltam boldogan. Érdekes, minél zratyibb az idő, annál inkább kívánja az ember lánya a forró, fűszeres dolgokat - mert hogy a kocsonyát megint Erős Pistával ettem, a teát is forrón iszom, és hát a terven felüli forró tejbegríz ugye....

No de elhatároztam magam egy hetes méregtelenítésre, nem lesz leányálom, ráadásul azt hiszem, hogy a hetet sem szerencsésen választottam ki... jé, az idei asztali naptáram nem mutatja a Hold állását... most honnan tudom, hogy mikor fogy a Hold, vagyis mikor érdemes egy kicsit visszavenni az étkezésből? (bőg...)

Ejnye!

No, most már meg is érdemlek egy kis boldogságosságot (vagyis a tejbegríz már jogos volt...): ma észrevettem, hogy az öreg ház előszobájába bezsúfolt udvari virágok és egyebek között kivirágzott a kála! Eszembe jutott, hogy tavaly télen is nyílt szegény ilyen mostoha körülmények között - mert hogy egyébként egész nyáron a kertben van, ott nem figyeltem föl a virágzására... érdekes...

Szóval éljen a blogom sokáig, mondhatnám, hogy a kála kinyílt a 150. beírásra, köszönöm, köszönöm.