született Maya kisasszony, 2007-ben.
Az első említés a "Liza" című bejegyzésben olvasható róla, vagyis a nyolc kiskutyáról.. Testvérei közül - egyedüli kislányként - itt maradt az anyja mellett, a fiúk szerte a nagyvilágban...
Maja most, két és fél évesen sem tud leválni az anyjáról. Sülve-főve vele van, bújik, játszik, az öregasszony pedig vagy tűri, vagy nem.
Itt látható a játékra hívó póz. Az összes eddigi kutyánk közül Maja az egyetlen, akinek labdaérzéke van: hozza a kis labdáját, leteszi, és el kell dobni, hogy ő rohanhasson, elkaphassa, hozhassa vissza. Labdával a szájában incselkedik, kéreti magát, de ha az ember hátat fordít neki, kétségbeesetten elém kerül, hogy na, mégis...
Maja egy ízig-vérig keverék kutya annak összes előnyével: életrevaló, dörzsölt, jókedvű, játékos, szép és egészséges. Az arcára van írva minden gondolata, akkora benne az odaadás. Az anyját kedvesen szekálja, gyakran játékra is bírja. Sári ugyan csak a könyökéig ér, de inkább lehasal előtte, csak játsszon vele. Persze a kicsit sem kell biztatni (könnyű Katát, akarom mondani: Sárát táncba vinni), kedvesen ugrál Maja előtt, míg aztán kinyúlik egy hosszú, fekete láb, és Sárika a szőnyeghez szorítva vinnyog. Maja fölugrik az ágytakaróra, és úgy néz rám, mint aki ott sem volt.
Maja füle kész tanulmány. Valószínű, hogy az apuka nem csak fekete volt, de nem annyira lógó fülű, mint a dalmaták. Majának ugyanis pici korában elkezdett fölfelé állni a füle. Az anyja gondoskodott róla, hogy ne is emlékeztesse őt arra a csélcsapra, vagyis minden nap módszeresen végigrágta Maja füleit, hosszan és gondosan, hogy jó puha, rongyszerű, lógó legyen. Az eredmény egy, érdeklődéskor félúton megálló kutyafül lett, ami igen komikus külsőt kölcsönöz a kislánynak.
Vajon tetszik Lizának az eredmény? Mert nekem nagyon.
Utolsó kommentek