egy igazi dohogó blogban.
"Lépcsőházi ember" vagyok, akinek csak kint, az ajtó előtt jut eszébe, hogy adott helyzetben mit is kellett volna válaszolni, hogyan kellett volna reagálni. Megpakoltam a kosárkámat egy nagy élelmiszeráruházban, és udvariasan megkérdeztem a pénztárosnőt, hogy a nálam lévő fémpénzeket beváltja-e, merthogy már nem tudom a pénztárcámat becsukni tőlük. Tettem ezt - fölöslegesen - a helyett, hogy egyszerűen kiborítom eléje, tessék, ezzel fizetek. De én balga, jelezni szerettem volna, hogy egy icipici pluszmunka következik - bár kora reggel volt, az egész nagy élelmiszeráruházban két pénztár üzemelt talán három vevőnek. Mégis, ne legyek bunkó, hogy csak úgy borítok: itt van, hö...
A pénztáros hölgy ezzel hálálta meg a fölösleges udvariasságomat: "Nem, nem! Valamelyik kolléganő telepakolta a kasszát apróval...!" Megértő mosollyal mondtam neki, hogy akkor a másik pénztáros hölgyhöz megyek. Mire ő fölemelte a hangját, hogy a kolléganője is jól hallja az "utasítást": "Nem válthatunk be fémpénzt!"
Beállt az agyam ettől a hallatlan segítőkészségtől. Nem tudtam mire vélni, ezért meg is kérdeztem tőle, hogy mitől tart, hogy becsapom valamivel? De hát mivel is lehet, éppen hogy nem hamisítható papírpénzről van szó... Elnézett a fejem mellett, és közölte, hogy nekik meg van tiltva az aprópénz elfogadása.
Közben engedelmesen vettem elő 5 db papír ezrest, és fizettem, elfogadtam az újabb félmarék visszajáró aprópénzt, és értetlenül dünnyögtem, hogy meg van tiltva, hmm, de látszott rajta, hogy már levegőnek néz.
Átmentem a parkoló túlsó végében lévő kagylós benzinkúthoz, ahol szó nélkül, mosolyogva adtak a fémpénzeimért 4000 forintot. Pedig nem is vásároltam náluk semmit...
Tudom, a blog nem arra való, hogy az ember a sérelmeit közzétegye. (Bár, miért dohogóblog akkor?) Ezért most kárpótlásképpen a gyönyörűséges Rám-szakadékban készült fotókkal kedveskedem az olvasóknak, mert van még szépség ebben a szörnyű időben is, íme:
Utolsó kommentek