csak meg ne bánjuk...

Plusz 8 fok, ragyogó napsütés, minden zsendül, pattan, tavaszi illatok részegítenek. Mi van?
Az udvar közepén Alfréd őrjöng:

Maya kisasszony azonnal észreveszi, és "megkóstolja" a púpot.

Hiába szólok rá, hogy "nem szabad szétkaparni!", térülök-fordulok - és a művészi vakondtúrásból ronda tankcsapda lett. Nem csodálkoznék, ha Alfréd bundája is veszélybe került volna:

Szaladok Maját megkeresni, lássam, mivel bíbelődik - szerencsére Alfréd nincs nála, az eget kémleli. Valószínűleg ő csak egy hangra figyel, ami az én fülemhez el sem jut. A látvány viszont csodálatos:

Az erdő mögül esőfelhők gyülekeznek. Néhány óra, és csapadékra számíthatunk - nem is baj, minden csöpp eső aranyat ér/ne.

Lenkét kiviszem a baromfiudvarba - szoktatni. Ugyanis ő csudajól elvan a füves udvaron a konyha előtt - egyedül. Ha valamelyik kutya közel merészkedik hozzá, fölborzolja a tollait, és fájós láb ide vagy oda: megkergeti a tolakodót. Nagyon szépen javul a lába...
Jó lenne most már visszaszoktatni az övéi közé, de fél a többiektől. Vajon ott miért nem tudja megvédeni magát? Csak egyszer kellene szembeszállni valamelyikkel, a többi is tanulna belőle. De nem. Ott pásztorkodom, vigyázok rá, ő pedig el nem mozdul a lábam mellől. Az a négy agresszív (Babos, Kontyos, Rozi és Fekete kopasznyakú) állandón a közelben ólálkodik, hogy mikor tudnák megtámadni. Nagyon kell figyelnem, mert némelyik addig kering körülöttünk, míg oda tud csapni - tőlem sem tartva. Lenke érzi a szándékot, és csipkedi a nadrágomat, nyújtogatja a nyakát, rugózik mint egy kisgyerek: vegyél föl! vegyél föl!
Meg kell védje magát! Neki ott a helye, a többinek pedig tudomásul kell venni, hogy Lenke már nem az a beteg, kuporgó, magatehetetlen tyúk, akit kimentettem a karmaikból.
Minden nap előbbre lépünk a beszoktatással. Nem volt könnyű meggyógyítani, nem lesz könnyű rehabilitálni. De már biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Este addig álldogáltam odakint vele, míg a többi megvacsorázott és elült. Akkor Lenke is evett, és szépen bemasírozott utánuk az ólba. Diadalmasan csuktam rájuk az ajtót: ezt is elértük! Kíváncsi vagyok, reggel elő mer-e jönni a sarokból, vagy ezt még korai remélni?