avagy hatszázan a terráriumban.
Öt héttel ezelőtt fotóztam le ezeket a csigatojásokat. A két hatalmas afrikai csigám úgy döntött, hogy családot alapítanak. Ezért aztán az egyik elvonult a föld alá, és lerakta a tojásokat. Csakhogy azzal - akkor - nem számolt, hogy az üvegfalú terrárium szinte kínálja a témát a fotózáshoz.
Később rájött, és addig hemzsegett odabent, míg egy reggelre valahogyan elkotorta a tojásokat a kirakatból. Pedig az volt a tervem, hogy szorgalmasan fotózom a tojásból kikelés és a növekedés fázisait. Nos, a csigám kifogott rajtam. Kétszeresen... ugyanis azt sokáig nem tudtam, hogy a kis kupac mellé napok múlva tojt még több - sokkal több - tojást. Én csak vártam, hogy megjelenjenek az új lakók...
Három hét telhetett el, amikor már gyanús volt a dolog, mintha... mintha látnék néha valamit... Este kis szelet uborkákat helyeztem a föld felszínére... és reggelre csak a héja maradt! Akkor már nagyon-nagyon figyeltem őket. Amikor előbújtak enni, igen apró, színes gombostűfejnyi csigákat láttam. Sokat.
Teltek a napok. Tegnapra szörnyű gyanúm támadt: ha ezek a csöppségek egy fél salátafejet betermelnek egyetlen éjszakán, vajon hányan lehetnek? Óvatosan föllazítottam a virágföldet, és átrakosgattam őket egy tiszta, friss földdel előkészített terráriumba. Már egészen "foghatók", némelyik talán akkora, mit egy borsószem, de a többség kisebb - ezek a nagyok biztosan falánkabbak... Ha már egyenként ki kellett szedegetnem, hát számoltam őket. Hatszáznál abbahagytam a számolást.... de már nem volt sok hátra, és lehet, hogy nem mindegyik csigaházlakóból lesz nagy csiga. Mától salátakertre és uborkaültetvényre gyúrok.
Utolsó kommentek