félre az előírásokkal!
Többször említettem már, hogy nem főzök olyan ételeket, amelyek receptjeit szigorú előírások kötik. Bolognai spagetti, Jókai bableves, Hortobágyi palacsinta, Ponty jóasszony módra, de még anyám kelkáposzta főzeléke is - nálam nincs. Van viszont húsos tészta vagy sonkás tészta vagy paradicsommártással leöntött tészta, és nem nevezem egyiket sem Bolognai spagettinek, Milánói makaróninak, Nápolyi makaróninak - lehet, hogy éppen nem is spagetti vagy makaróni az a tészta, hanem mondjuk szarvacska például. És van bableves, amibe mindent belefőzök, amit csak tudok: ha van csülök, akkor azt, ha füstölt sonka, akkor azt, ha lefagyasztott füstölt lé, akkor azzal készül. A Hortobágyi palacsinta helyett húsos palacsintát mondok, mert vagy pörköltszafttal készül, vagy tejszínes darált hússal, vagy apróra vagdalt sült csirkehússal - mert éppen az volt a hűtőben. A pontyot (vagy más halat) sem úgy készítem, hogy végiggondolom: vajon "a jó asszony mivel ízesíti vagy díszíti, van-e hozzá gomba, tudok-e kakastaréjt tenni rá tálaláskor?" - dehogy! Ahogy éppen kedvem (hangulatom) és hozzávalóm adja... A kelkáposzta főzeléket is el tudom készíteni fokhagyma nélkül - horribile dictu! - ha olyanom van...
Ennyi év gyakorlatával nagyon ritkán fogok mellé - olyan nincs, hogy valami ehetetlen, sőt. Így születtek azok a receptek, amelyekkel éveken keresztül vittem sírba a fotósomat, mert kétszer ugyanazt a képet nem tudta "elsütni", viszont a szerkesztő a hátasokat dobálta a receptvariációk miatt.
Most akkor lássuk a legújabb kreációt: "réteslapok túróval és sárgabarackkal töltve."
Éppen a lejárat előtt két nappal menekítettem ki a hűtőből a csomag réteslapot, amit több héttel ezelőtt vettem. Mi van itthon? Mák és dió azért nem jöhet számításba, mert el akarom használni az egész csomagot, tehát valami jó szaftos dolog kellene tölteléknek. Van egy csomag túró, egy pohár tejföl, ez jó. Van tojás, van vaj (mindig van 3-4 kis csomaggal a hűtőben - nem használok margarint). A túrót egy tálba tettem, megszórtam 3 evőkanál kristálycukorral, hozzátettem két tojás sárgáját. A tojások fehérjéből habot vertem, majd a túrót is pépesre kavartam. Leöntöttem a levet egy kis üveg sárgabarack befőttről, a levet megittam, az apró, dzsemszerű barackokat a túróhoz adtam. Tejföllel lazítottam, végül hozzáadtam a habot is.
Közben megolvasztottam egy kis csomag vajat és begyújtottam a sütőt 200 fokra. A közepes nagyságú tepsimbe sütőpapírt terítettem.
Kiterítettem egy megnedvesített konyharuhát, a réteslapokat óvatosan szétszedegettem, kettőt egymás mellé tettem a konyharuhára, megkentem olvasztott vajjal, a másik kettőt (elforgatva, hogy ne ugyanott legyen az "összeeresztés") rá, újabb kenegetés, majd megint réteslapot, míg el nem fogyott. Végül a túrós keveréket ráöntöttem - nem kentem szét, mert a "fölcsavarásnál" úgyis folyt mindenhová. Arra vigyáztam, hogy ne erőltessem a csavarást, a két szélét fogtam határozottabban, hogy oldalra ne menjen a túró, a vajas lapokkal inkább csak összefogtam a tölteléket. Sikerült beemelnem a tepsibe, és már dugtam is be a sütőbe. Biztos ami biztos: sötétpirosra sütöttem.
Kivettem, hagytam egy kicsit hűlni.
Nos. Nem adhatom neki a "Túrós rétes" nevet, mert aki hagyományos túrós rétest készít, majd leharapja a fejemet. Maradjunk annyiban, hogy a "túrós-sárgabarackos krémmel megtöltött réteslapok" nevű édesség igen jól sikerült. Akkora lett, mint egy kis kenyérvekni, de szépen szeletelhető... És: nagyon finom!
Utolsó kommentek