Most jön, hogy bezzeg az én időmben...
Az egyik védőnő agyműtéttel riogatja egy végig harántfekvéses, négyhónapos baba anyukáját, mert a kicsi nem egyformán fordítja a fejét jobbra és balra. A másik védőnő koponyaműtétet helyez kilátásba, mert szerinte túl gyorsan zárul az egyhónapos baba kutacsa. Mit képzelnek magukról? Hogy adhat orvosi szakvéleményt és előrejelzést egy védőnő (ápolónő, asszisztens, bárki, aki nem orvos!)? Ha támad is némi gyanúja bármiféle rendellenességre, mosolyog tovább, majd fölhívja rá az illetékes orvos figyelmét. Ennyi. Nem kérdezget, nem jósolgat, ez szakmai ökörhiba. Minél alkalmasabbnak (okosabbnak?) akar látszani, annál inkább bebizonyítja, hogy mennyire alkalmatlan.
Minket annak idején ilyesmiért azonnal elküldtek volna a betegágy mellől, de még az osztályról is... sőt. A védőnő és az ápolónő védeni, segíteni rendeltetett a gyerekek és a felnőttek mellé. Mosolyogni, támogatni, válaszolni a kérdésekre, tanácsot adni, ha szükséges. Nem fontoskodni, nem marhaságokat beszélni.
Mi történt az egészségügyben, hogy ez büntetlenül maradhat? Nincsenek konkrétan meghatározva a feladatok és a tennivalók? Az ápolónők, a védőnők frászt hozhatnak az anyukára (kórházban a betegre), hogy ha tényleg lesz valami, akkor széttárhassák a kezüket: én szóltam? Közben meg száz közül kilencvenkilenc esetben hetekig-hónapokig retteg a család - fölöslegesen.
Tudnak erről az orvosok?
Ám ha már belelendültem, ők se maradjanak kiosztás nélkül. Egy ismerősöm a terhessége kilenc hónapja alatt - mai szokás szerint - háromhetente járt ellenőrzésre. Magánorvos, laborvizsgálat, ultrahang, klinikai követés... alig tudta összeegyeztetni a sok időpontot, nem hogy pihenni tudott volna, vagy a másik, már meglévő csöppségével foglalkozni. Down-szindrómás babája született. A sok rutinvizsgálat között valahol elveszett a lényeg...
Mi történt az egészségügyben? Ez az egészségügy nem az az egészségügy, ahonnan annak idején eljöttem. Ide nem vágyom vissza.
Utolsó kommentek