és azonnal forgatni kezdené a Katicabogarak c. filmet.
A madár is aranyos, meg szép, mégis borzongunk, ha azt halljuk, hogy Hitchcock: Madarak. Valahogy így érzek most a katicabogaraktól, ahogy megszálltak bennünket. "Jaj, de cuki" három-négy, tizenkettőnél: "mi van, fölhúzták a katicasorompót?", aztán tenyérrel merem ki őket az esővízgyűjtő hordóból mielőtt tömeghalál lenne, de amikor százával lepik el az udvart, az már kezd egy csöppet félelmetes lenni. Száguldoznak össze-vissza, belerepülnek az arcomba, a nyakamba, a hajamba, kopognak az ablakon, ajtónyitáskor zúdulnak befelé... őrület. Most kellene összegyűjteni és konzerválni őket, majd tavasszal ráereszteni a levéltetűkre. Megéltem már darázs- és bodobácsinváziót, de katicabogár tömegekkel még nem találkoztam. Lesöpörtem a falat, eldobtam a söprűt és fölemeltem a fényképezőgépet:
Azután menekülőre fogtam - nyílt térségen nem olyan félelmetesek, úgy nézem, hogy az épületekre cuppantak rá. Bogáriszonyomban komposztot rostáltam (3 talicskányit), beástam a kardvirághagymák helyére, és epret palántáztam. Juditék örülnek majd neki. (Nem kérdezünk, az én titkom!)
Utolsó kommentek