...három nappal azután, hogy elutaztak a gyerekek. Még ilyen rossz időzítést!
Tegnap kigyomláltam két hosszú ágyást - semmi extra: hajolva, ahogy szoktam. Az ember azt hinné, hogy szépen megnyújtom a hátizmaimat, jaj de jó. Hát nem. Olyan izomvédekezés van a gerincem mentén és a csípőmön, hogy megmozdulni alig tudok. Többet mondok: hőemelkedésem van az izomláztól...
Odakint hideg szél fúj, muszáj volt begyújtanom a kazánba, hogy idebent kicsit barátságosabb legyen a hőmérséklet. Befejeztem egy korrektúrát, el is küldtem - bár tudom, hogy hétfőig rá se néznek, de ne rajtam múljon... Máskülönben se érnék rá már holnap: vendégeim érkeznek, vasárnap délutánig. Ilyenkor domborodik a nappali szoba teljes hiánya: nincs hol ejtőzni mondjuk vacsora után, vagy délután beszélgetni egy tea, kávé, sütemény mellett. Amit valamikor nappali szobának szántunk, lassan könyvraktárrá vált, bemenni sincs kedvem. Nem is nagyon lehet, a földet is könyvkupacok borítják, oldalazni lehet legföljebb.
Kotlik a Búbos. Kínáltam Rózsikának, hogy ültesse meg. Hezitál, és igaza van: Búbos nagytestű, nehéz tyúk, összetöri a tojásokat. Nem én hizlaltam ekkorára, hanem ilyen fajta. Mert hogy mindegyiket egyformán etetem, mégis különbözőek: Lenke, Babos és Kisteleki például pillekönnyű, Gizi, Aranka és Rozi normális testsúlyú, Búbos pedig, mint egy tank...
Ahányszor kimegyek a baromfiudvarba, mindig kerülök egyet, hogy lássam a tegnapi munkám eredményét, a szépen rendbe tett ágyásokat: a kardvirágokat, újhagymát, dáliákat, paradicsompalántákat, rózsatöveket. Így láttam meg a pirosló eperszemeket is...
Nem szép, viszont bio. Duzzogva megeszem.
Utolsó kommentek