vagyis esik az eső és süt a nap. Ez jó! A napsütés, mert az kell, az eső, mert pláne kell. Már szaladok is fotózni...
Ilyen a tűzliliom - föl kell szedni, magammal vinni, ugye? - a gyerekei maradhatnak... (Volt császárkoronám még néhány évvel ezelőtt, aztán eltűnt... kár.)
Törpedália az étkezőablakban:
A szép menyasszony, udvarom ékessége, a jázminbokor (utánanézek, hogy lehet szaporítani...):
Szegény kis gránátalmacserje... Mindenképpen viszem magammal: itt az a sorsa, hogy minden télen elfagy, nyáron kihajt, ennél nagyobbra soha nem tud nőni:
Fölszedtem kis mahónia-gyerekeket:
Örömmel látom, hogy trombitafolyondár-gyerekek is nőttek - egyet viszek magammal...
Azért csak egyet, mert kicsit erőszakos a lelkem, vigyázni kell vele. A nálam bevált legjobb metszés ilyen (csak koronát hagyni, az oldalhajtásokat folyamatosan lemetszeni, így kordában tartható. Ja, és a föld alól burjánzó hajtásokra szigorúan rátolni a fűnyírót.):
Ha már a metszés szóba jött - alig várom az augusztust, hogy formára tudjam metszeni ezt a kis dióbokrot. A fa elfagyott, de kétoldalt jöttek új hajtásai. Ezeket kell fává alakítanom, de ugye, diófához éles szerszámmal csak augusztusban nyúlunk!
Ősszel szedtem csúcshajtásokat a hópelyhecskéről, engedelmesen meggyökeresedtek apró cserepekben az előszoba ablakpárkányán, most tavasszal kiültettem őket az udvari virágtartókba. Szép kövérek lettek, nagyon örülök nekik.
Ugyanezzel a módszerrel Lizikét fogok szaporítani - nagyon-nagyon szeretem.
Miközben itt írom a szöveget és pakolom föl a fotókat, az orchideáimat fürdetem tápoldatos vízben. Hopp, a tápoldatról jut eszembe: az udvari virágoknak is aktuális már a tápoldatozás. Amint eláll az eső, megyek és öntözöm őket vele - úgysem szabad száraz földre tápoldatozni, először végig kellett volna locsolnom mindent... ezt most elvégzi Szt. Péter bácsi. Köszönöm.
Utolsó kommentek