Reggelinél még hatalmas önsajnálattal soroltam, hogy mennyi feladat vár ma rám, ó jaj, nem is tudom, melyikhez kapjak, hogy minden meglegyen.
Majsára menni kukoricáért és hirdetéseket intézni, Szegedre menni szőlőmag őrleményért (tíz napja tologatom, még eladják, és ha már... akkor viszem magammal a kis papíromat is, amire a heti bevásárlólista összeállt), de közben ebédet főzni, és a kánagumókat elültetni, mindjárt kiválogatni és félretenni a Sanyikának szánt ültetnivalókat, tologatni előre a napi munkákat is, közben legalább 20 kéziratoldalt kijavítani, hogy azzal se maradjak el (nagyon), 16.45-re időpontom van az endokrinológián... hogyan szervezzem mindezeket össze, hogy minden klappoljon és estére meg is legyek mindennel?
A reggeli megvolt, az állatok ellátva, beindítottam a szórókat, mert meleg nap ígérkezik, és ideültem a gép elé megnyitni a levelezést (napi rutin), hogy jött-e valami sürgősen megválaszolandó... No, akkor már ránézek a három bekamerázott fészekre is (gólya: mindketten a fészekben vannak, az egyik ül, a másik rendezget - kerecsensólyom: még mindig nem keltek ki a fiókák - rétisas: éppen etetés van, nézem egy darabig ahogy a nagy madár osztogatja a falatokat a két pelyhes fiókának).
Még rákattintok a "Szeretek horgolni" blogra is, mert tegnap rá se néztem... és látom, hogy majdnem lemaradtam valamiről, jó ég, egyszer nem figyelek! Kata egy "Közösen horgolt csipketerítő-projektet" indított tegnap. Már készen is vannak a terítő első kis virágával. Minden nap ír hozzá további munkafázist, én pedig nem fogom tudni utolérni őket. Kirántom az egyik fiókomat - szerencsére tele van horgolócérnával - kikapok egy piros gombolyagot, a hozzávaló tűt, és elkezdem meghorgolni a terítő közepét.
A párom döbbenten áll meg a szobám ajtajában: a panaszkodó asszony, aki ki sem látszik a munkából, egy órával ezelőtt még azon lamentált, hogy kevés a napi huszonnégy óra, most révült mosollyal ül a képernyő előtt... és horgol. Ez van. Nekem ebben a pillanatban ez a legfontosabb, a legsürgősebb, és egyáltalán: majd behozom ezt az időt, de legalább elégedetten fogok kapkodni a többi dologgal.
A közösen horgolt terítő tegnapi adagja elkészült, íme:
Elképzelem, hogy egy hasonló szituációban én hogyan reagáltam volna... és nem biztos, hogy ilyen elnéző mosollyal nyugtázom a látványt, mint az én toleráns párom.
Még valamit róla: tegnap a kertben voltam, amikor hazaérkezett a napi egészségügyi sétájából. Amikor lecsutakoltam magamat és bejöttem a szobámba, az asztalon ez a csokor mezei virág fogadott:
A sétája közben szedte nekem, és idekészítette az asztalomra, hogy örüljek neki. Na, most lehet egy szavam rá? Nem lehet egy szavam se rá. Ő egy angyal...
Utolsó kommentek