Előfordul, hogy mégsem jó ötlet.
Mióta zsendülni kezdett a fű (január közepe?), állandóan késztetést éreztem, hogy a tyúkjaimat kiengedjem kapirgálni, legelni. A 300 négyzetméteres udvarukat kopaszra amortizálták, pedig szép kis zöld terület volt: az akácfák alatt régebben kövér tyúkhúrtelepek és egyéb fincsiségek nőttek. Mostanra csak a nyár elején kizöldülő tarack maradt - érdekes, ahhoz nem nyúlnak: nyár közepén kaszálni kell, hogy átlássam a terepet. Szegény szárnyasaim olyan szánnivalóan ácsingóznak a kerítés mentén, ahogy zöldül a kert...
Néhány napja késő délutánonként egy kevés időre nyitva hagytam nekik a kapujukat - szigorúan fél órával a szokásos ólba vonulásuk előtt. Így aztán egy kicsit kapirgáltak, aztán besorjáztak és elültek. Tegnap délután még nagyon élénkek voltak, amikor kiengedtem őket. Nem elégedtek meg a kapu körüli területtel, hanem ráromboltak a jácintágyásra és majdnem az egészet összekaparták, mire észrevettem. Szegény kis hagymás növénykéim, bizony megsínylették a tyúkkarmokat...
Ma délelőtt kitaláltam, hogy az erdő felé nyitok nekik a kerítésen egy kijárót. Az erdő szélén még kövérebb a zöld, mint a kertben. A kerítés sarkában van egy "macskakijárónak" nevezett kis lyuk, amit még akkor készíttettünk, amikor szó sem volt tyúkudvarról, csak macskák voltak. Kértem a kerítésépítőket, hogy bizonyos helyeken hagyjanak macskakijáratot (gondolva arra, hogy a macskáink nem lesznek örökké fiatalok, ne kelljen majd az öreg macskáknak fölkapaszkodni az 1,80-as kerítésoszlopra, ha ki akarnak látogatni az erdőbe...). Össze is néztek néhányszor a mesterek, csak éppen nem mutogattak a jelenlétemben... a hátam mögött biztosan. De nem törődtem vele. Aztán amikor tyúkudvar készült, akkor azt a lyukat, ami az ő területükön volt, megszüntettem, vagyis odagördítettem egy nagy követ eléje. Na, most ezt a követ elhúztam a lyuktól - ami persze a legtávolabbi sarokban van - a tyúkok persze követtek engem belül a kerítés mellett, hogy hova megyek, mit csinálok odakint. Amint szabaddá vált a kijáró, már bújt is ki Gizi:
Sára nyomakodott utána:
Rozi harmadiknak:
Aranka negyediknek:
És így tovább, míg az egész csapat (10 tyúk és kakaskájuk) kint nem kaparászott az erdőszélen. Ez a kerítéssarok az öreg erdőre néz, jó kis védett terület, nyugodt voltam. Félóra múlva nézek ki az ablakon, hát látom, hogy a csapat már az új erdő mellett masírozik, jó 50 méterrel távolabb a "védett helytől". Hát ez így nem lesz jó, gondoltam, és már mentem is, hogy visszaterelgessem őket. Értették, hogy miről van szó, szépen ballagtak előttem vissza a kerítés sarka felé - aztán túl a lyukon... Nagyot kerültem eléjük, indultunk visszafelé. Megint elballagtak a lyuk előtt. Én eléjük, vissza, tovább, eléjük, vissza... ezt játszottuk. Akkor bementem, körbe, a tyúkudvarba, és egy kis áztatott kenyeret tettem a kerítéshez közel, azt imádják. No, a kakas meglátta, beugrott a lyukon és elkezdte hívni befelé a háremet. Mindenki értett a szóból... csak Gizi nem. Amúgy is önfejű, mindig külön jár a többitől bent az udvarban is. Ha viszek valami csemegét, oda nem jönne (dehogy ereszkedik le), a kakas hívására se reagál.
Most sem.
Vele még ballagtunk föl és alá egy darabig, mire elfáradt és végre bebújt a lyukon. Akkor visszagördítettem a követ, körbe beballagtam szépen, és megfogadtam, hogy
ezt
mégegyszer
nem.
Utolsó kommentek