Gergőnek és Rékának...

Gergőnek és Rékának...

Évek óta készülök rá... most jött el az ideje. Réka szeptemberben iskolás lett (ez jó apropó), Gergő következő március idusán betölti a kettőt, most már elég nagy ahhoz, hogy élmény legyen az adventi naptár mindennapi kis rítusa.
Hosszas töprengés után a gyufásdoboz-naptárnál döntöttem - lehetett volna száz más forma, de ennek meséje van, íme:
Mária barátnőm után örököltem egy nagy csomag gyufásdobozt. Mivel gyönyörű virágok vannak a címkéken, Mária húgaival meg voltunk győződve róla, hogy a kis skatulyák virágmagokat rejtenek - jellemző lett volna ez a rendszerező gyűjtögetés a barátnőmre - és mivel sokat kertészkedtünk kettesben, így hát a "hagyatékból" februárban megkaptam a csomagot. Hetekkel később elkezdtem készülődni a palántanevelésre, és fölbontottam a "virágmagokat", hogy lássam, mi is van benne... Ötven doboz gyufa volt az - réges-régi, békebeli gyönyörű gyufacímkékkel, amilyenekért az akkori gyűjtők ölre mentek.
Amikor tehát töprengeni kezdtem, hogy miből készítsem az adventi naptárt, adta magát ez az ajándék. Ne snassz kazántüzelésre használjam el az örökségemet, még a fokokkal előkelőbb gyertyagyújtásnál is jobb, ha a szép kis skatulyákból készül az unokáimnak az adventi naptár, amibe nem csak az én szeretetem épül bele, de Mária barátnőmé is. Szépen kiborogattam a gyufaszálakat egy apró kosárba, majd onnan elhasználjuk:

Összekészítettem minden hozzávalót*:

Lemértem a skatulyák belsejének előlapját, és a kétoldalas (ezüst-zöld), fényes* csomagolópapírból kivágtam 48 kis téglalapot. Apró fehér négyzeteket rajzoltam egy nyomtatópapírra*, arany filctollal 2 garnitúrát végigszámoztam 1-től 24-ig, azután kivágtam a kis lapocskákat.

Fölragasztottam* a téglalapokat a skatulyákra (24 ezüstöt, 24 zöldet), majd a jobb sarokba ragasztottam* a számozott lapocskákat.

Egy apró szikével kis rést vágtam a doboz előlapjára a miltonkapcsoknak (ezek lettek a "fiókgombok"). Még jó, hogy kicsit határozottabban meg kellett fogni a kis dobozokat, így mindjárt rájöttem, hogy a ragasztóstift erőtlennek bizonyult: sorban peregtek le az előlapok, újra kellett ragasztanom most már folyékony ragasztóval - ami "univerzális ragasztó" néven szerepel, de gyanítom, hogy néhány (jónéhány) ragasztás így is el fogja engedni, jaj.

Nekiláttam az alaplapok és a fedőlapok elkészítésének. Így borítottam be a 10x10-es kartonlapokat: egy nagyobb csomagolópapír sarkait levágtam, az így keletkezett kis fülecskéket ráhajtottam és alaposan(?) leragasztottam, végül beborítottam egy 10x10-es színes lappal fölülről.

Elkezdtem az "építést": a fiókgombokkal kifelé ragasztottam 4 skatulyát. Így készült 3 sor:

A negyedik sornál megfordítottam a fiókok irányát:

Íme, az építmények készen:

A kimaradó területeket (tulajdonképpen a gyufaskatulyák oldalai) szépen beborítottam a megfelelő színű papírral:

Az oldalakat különféle díszekkel kigyönyörűztem (este van már, az elégtelen világításnál nem érvényesül), ráragasztottam a tetőlapokat is, és "nehezékeket" pakoltam rá. Így száradt egész éjszaka:

A tetők. Melyik Rékáé? Melyik Gergőé?

Amikor elkezdtem megtölteni a kis fiókokat, hirtelen ötlettől vezérelve megcseréltem: a zöld dobozba tettem vissza az ezüst fiókokat, és az ezüstbe a zöldeket. Szerintem sokkal jobban mutat így. Gergő csak édességet kapott - ő még mindent a szájába vesz - Réka már apró radírt, hegyezőt, stb. - kimaradt néhány további apróság, ami 1-1 mm híján mégsem fért bele a gyufaskatulyába, jó lesz majd a mikuláscsomagba. Két-három kis bonbont elég nehezen szuszakoltam be a helyére - legyen a szülők gondja, hogy elővarázsolják (ha valahol elenged a ragasztás, könyörtelenül az ő számlájukra írom). Íme, a kész dobozok:

*A tapasztalatok összegzése:

- A hozzávalókról csak munka közben derül ki, hogy jók-e. Sajnos nem mindegyik: soha többet nem dolgozom fényes csomagolópapírral, mert nem ragad rendesen - nem hogy egymáshoz, de kartonhoz, rajzlaphoz, nyomtatópapírhoz sem. Színes kartonpapír kell borításnak is, bármilyen szép is a másik.
- Érdemes precízen, pontosan dolgozni a legapróbb részletekben is, mert itt-ott fél milliméter később megbosszulja magát.
- Egyenes vonalat nem vagdosni kell, hanem egyetlen, nagy ollónyitással végigvágni (most már értem, hogy a profiknak miért van a kezükben hatalmas papírvágó olló). Szerencsémre nekem egy igazi Fiskars papírvágó ollóm van, amit nyereményjátékon nyertem - akkor is nagyon örültem, most aztán hálás is vagyok a szerencsémnek...
- Sok minden megmaradt: papírok, díszek, hozzávalók, alkatrészek... lehet, hogy elkezdődik-folytatódik egy kézműves ajándékgyártás? Ezentúl magamkészítette ajándékokkal lepem meg az unokáimat: remélem, hogy értékelik majd. Könnyebb persze megvenni a boltban, de ebben egy kicsit benne vagyok én is - nekik...