...mert hogy nekem még a nyomát sem sikerült tökéletesen.

...mert hogy nekem még a nyomát sem sikerült tökéletesen.

Ragyogott a nap, szikrázott a hómező. Azóta szeretném eldobni magam a hóban, mióta láttam a Love story című filmet /régen volt, még a múlt :) században.../.
Nosza, itt a Nagy Lehetőség!
Addig még csak-csak, míg hanyatt vágtam magam. Ám a kutyák azonnal rajtam termettek: hurrá, játék... alig tudtam föltápászkodni. Ide az apparátot! Szemem-szám tele hóval, azt sem láttam, mit fotózok, csak az irányt próbáltam tartani. Hát ez lett belőle:

Meg ez, meg ez:

A fényképezőgép is beázott, míg magamról vertem le a havat: a számítógép nem akarta azonosítani. Az éjjel azon törtem a fejem, mit kezdjek most vele... Aludtunk rá egyet, és meggondolta magát (jó, tudom, tudom, hogy kiszáradt, de az olyan prózai...).

De jó, hogy tegnap fotóztam: most vastag köd ül a tájon /még ez is :( jaj, de elegem van már ebből a télből.../. Próbaképpen elkattintottam a fényképezőgépet idebent, és látom, hogy ügyes sztárfotó készült a vadonatúj papírkosaramról. Néhány héttel ezelőtt kaptam végre a régi helyett, ami legalább tizenöt éve szolgált. Kis háncsfonat volt, már csak a beledobált papír tartotta össze, ölben kellett kivinni a kazánhoz. Ez a kis masszív kosár ki fog szolgálni már életem végéig... nagyon sokáig.