...de azért így is szép.
...de azért így is szép.
Gyönyörű kis nyárfaliget csábít a sétára. Ugyanakkor nem lehet becsukott szemmel elmenni a pusztítás mellett, amit az elmúlt napok viharos széljárása okozott. Sose értettem a dalszöveget: "Erdő mellett nem jó lakni, mert sok fát kell hasogatni..." Miért is lázadozik az illető? Most már tudom. Nem a tűzifa a baja - azzal dolgozni kell akkor is, ha messziről hozzák és leborítják az udvaron. Hanem hogy az erdőt rendben kell tartani. Földolgozni az elöregedett, elszáradt, kidőlt fákat. Darabolni, hasogatni. És... hát igen: sajnálja az emberlánya. Emlékeznek? A fák állva halnak meg... Sajnos nem mindegyik. Közöttük is van, amelyiknek az élete szó szerint derékba törik. Tragikusan, korán.
Feketefenyők és vörösfenyők sora. Hogy fölkopaszodtak! Öregek már. Egészen meglepő, hogy az öreg fenyők milyen sekély gyökerekkel kapaszkodnak a talajba. De azért állnak rendületlenül - míg bírnak. Miért is nem jó, ha egy erdő csak és kizárólag fenyőfákból áll? Mert azokat a madarakat, amelyek a fenyőfákon élő kártékony apróságokat le- is kiszedegetik, éppen a lombos fák vonzzák oda: ők adnak számukra fészekrakó helyet. Ilyen egyszerű.
Ki nem maradhat egy hatásvadász kép: hótól súlyos fenyőfaág...
Itt vannak az igazi, hasogatni való fadarabok! Most esik a hó... várunk vele holnapig.
Itt egy magányos pálmaliliom (jukka vagy yucca, ki hogyan ismeri...). Kora tavasszal, rögtön a nárciszok elvirágzása után "fáklyát bont".
Vagyis: nemsokára... :))
Utolsó kommentek