avagy a reggeli frász...

avagy a reggeli frász...

Szótlanul járom a reggeli köröket: konyha, kazánház, baromfiudvar, fáskamra, dolgozószoba, kazánház, konyha, szerszámoskamra, dolgozószoba, konyha... Dermesztő, nyirkos idő van, szokatlan csönd, ül a köd az udvaron, furcsa árnyak libbennek a kerítés mellett... Lépnék ki a konyhából az udvarra, amikor meghallom a Hangot...

Óvatosan visszacsukom az ajtót, és mozdulatlanul várok. Néhány másodperc múlva újra kezdi: lidérc-sírás a mosogató felől. Rohangálnak a gondolataim: a csapnak semmi baja, a mosogató alatt este rámoltam, máskülönben is, ott csak vegyszerek vannak - ki vagy mi vinnyoghat a flakonok között? Óvatosan közelebb lépek, a Hang elhallgat, majd újra hallom: apró nyögés, éppen csak hogy közeledhessek az irányába. Lássuk csak, hol rejtőzhet a rejtélyes Hang gazdája:

A mosogató mellett a pulton a reggelizőedények, két műanyag doboz zöldhulladékkal (hogy ne kelljen minden almacsutkával, salátalevéllel, vagy a kávézaccal kiszaladnom a komposzthoz), a késtartó, egy üres pillepalack (az autóból hoztam be félórája, hogy ne felejtsem el telire cserélni), egy bontatlan üveg szósz, rajta egy kis üveg paprikakrém, a fakanáltartó, mögötte egy műanyag tálca. A Hang innen jön, itt van valaki vagy valami, nyögve, sírva, nyöszörögve ebben a sejtelmes reggeli hangulatban.

Elsőként óvatosan elhúzom a zöldhulladékot...

A Hang forrásának helye nem változik. Elveszem a fakanáltartót - még óvatosan bele is kukkantok, és rá vagyok készülve, hogy valami szörnyűség robban ki belőle, mint a "Nyolcadik Utas..." szörnyetege a virágkehelyből... Nem történik semmi, ám a Hangot egy pillanatra újra hallom az eredeti irányból...

Elmozdítom a késtartót és rettegve elveszem az üvegeket...

Óvatosan elhúzom a kistányért és a bögrét, majd egy hirtelen mozdulattal elrántom a késtartót is... Döbbenten állok, még levegőt venni sem merek, csak a szemem cikázik a pulton. És akkor...
...megszólal a pillepalack...

Rávetem magam! Az elmúlt percek rettegése ölt testet a mozdulatban, ahogy kitekerem a nyakát letekerem a kupakját. Phü... leheli, és megnyugodva kiegyenlítődik a benne rekedt, melegedő levegő, és a "szobahőmérséklet" nyomása.
Bennem is csitul a borzongás. Ránézni sem tudok a tett színhelyére: el innen, el ettől a látványtól, a csatatértől!

Szabad levegőre vágyom! Kisétálok a nagykapuhoz, át a lassan világosodó udvaron, mélyeket lélegzem a páradús levegőből... és megnézem, hogy járt-e már itt a tejesember... Igen, igen: a konyhában dúló horrorról mit sem sejtve a kapufélfára akasztotta a szatyrot, benne a három palack frissen fejt tehéntejjel.

Hopp, gyorsan bevinni, kettőt a hűtőbe, egyet pedig kiönteni a lábosba, hogy holnapra édes túró legyen belőle.

Útközben láttam, hogy majdnem üres a madáretető. Irány a kamra, napraforgómag kell bele.

Rá kell már nézni a kazánra is - tenni fát a tűzre... Visszaáll a tanya világ rendje...