dobálom a hátasokat!
dobálom a hátasokat!
Jelzett a gépem, hogy keresnek a Messengeren a gyerekek. Nosza, letettem a munkát az alsó sorba, és rájuk kattintottam. A képernyő előtt Réka ült. Elkezdtünk beszélgetni, aztán egyszer csak mondat közben a klaviatúra fölé hajolt, és pötyögött valamit. "Mama, hogy kell elküldeni?" - kérdezte. "Enterrel", feleltem gondolkodás nélkül, de hallottam, hogy az apja már mondja is neki: "Azzal a tört nyilas billentyűvel!" A szemem előtt máris megjelent: apa.
Örültem, dicsértem, naná. Ő fölbátorodott, és máris jött a következő szó: niki. Aztán: gergő. Újabb: mama. Majd: ddi. Küldtem neki egy nyelvnyújtogatós szmájlit, mire leírta é betűvel jól: dédi. Kérte sorban az érdekes hangulatjeleket: minden leírt szó után kapott egyet-egyet. Írtam neki, hogy ügyes vagy. Ekkor jöttem rá, hogy a dupla betűkkel még bajban van... de azért csak kisilabizálta.
A szülők elmesélték, hogy Réka néhány hónapja kérdezgeti a betűket, és az utcán minden feliratot igyekszik elolvasni. Egyszerű kifejezéseket írtam neki, és ő nagyon ügyesen kötötte össze a betűket szavakká - pedig az első osztályban általában ez problémát szokott jelenteni a gyerekeknek. Te jó ég, Réka unatkozni fog az első osztályban, problémák lesznek a magaviseletével! Ő ugyanis még csak nagycsoportos, 2012. szeptemberében kezdi az iskolát.
Eltelt körülbelül fél óra, játszottunk a betűkkel, a jelekkel, és a szavakkal. Réka egyre jobban belelendült. Elmélyülten kereste és bökögette a betűket (természetesen "hallás után" ír, mint aki még nem tanulta, a szóköz is ismeretlen még neki), de mindig boldogan ütötte meg az entert, és bezsebelte a dicséretemet. Egyszer csak megjelent a legaranyosabb mondat, amit nagymama olvashat:
tevagyale gjobmama
Valami humoros hangulatjellel próbáltam elütni a meghatottságomat, mire ezt kaptam: imádlakezelavicejidel
Gyorsan komolyra fordítottam a szót, és küldtem neki egy nyíló rózsát. Mire ő: imádlkmindegyszálrozsát
"Te vagy egy rózsa", mondtam neki, ő pedig leírta: tevagyegyrozsa. Mire összekaptam magam, már jött is a következő vallomás: szeretlekazepernélis jobban Aki tudja, hogy Réka él-hal az eperért, az igazán értékeli ezt a mondatot. Eszébe jutott a kiskutyám, az ő nagy-nagy barátja, és ez volt a következő írás: imádomsárit
Egyszer csak kijelentette, hogy ír nekem egy verset. Hosszan dolgozott: a nyelve kidugva, keresett, böködött, mormogott, nézte az ujjait, nézte a képernyőt... ámulva figyeltem őt - a háttérből hallottam Gergő előadását a maga baba-nyelvén. Idemásolom a verset, amit Réka írt, és hát... lefordítom, mert utána föl is olvasta nekem. Volt némi eltérés:
szakadahónagycsomokban verébmáfkin a hóban verbelmentaz eszeda ahóessbetemt mikelneked fatetöfatetö deka madetetö (Szakad a hó nagy csomókban, veréb mászkál kint a hóban. Veréb elment az eszed? A hóesés betemet! Mi kell neked? Fatető! Fatető! Deszka madáretető.)
Amint elmondta az óvodában tanult verset, máris írta a következőt: jolmegy a lovaglás (Fél éve jár lovagolni, már osztályos, vagyis futószár nélkül ügethet - ha jól értettem a szavait: olyan gyorsan elmondta a dolog lényegét, mit magyarázzon, hiszen ezt mindenkinek tudnia kell...)
A szobában közben zajlott a családi élet, Réka elkezdte közvetíteni: anya montahogy gergö álmos. Aztán: apa montahogy nemiskicsit
A szülők szóltak, hogy be kéne fejezni a beszélgetést, ezért gyorsan elköszönt: puszimama szeretlek
Még most sem vagyok teljesen magamnál. Ezt a levélváltást megőrzöm: egyszer talán meghatódás nélkül fogom tudni neki megmutatni. Nehogy már azt mondja: micsoda érzelgős nagyanyám van... :)
Utolsó kommentek