avagy egy éjszakai töprengés eredménye - már megint (2011. okt. 6., csütörtök-i bejegyzés)
A tegnapi sastámadás után nagyon el voltam keseredve. Jól hangzott, hogy kiköltözöm a baromfiudvarba, de persze ez viccnek jó. Viszont ismerve magam azt is tudom, hogy így nem vagyok képes dolgozni: a fülem odakint, az idegeim pattanásig, a lelkem sajog, én magam ugrásra készen... Szegény tyúkjaim meg szép lassan fogynak, nyolcból most már hét lett, ráadásul a legszebbet ölte meg a sas, a legjobb tojót. (Hol is van a természetes szelekció, vagyis hogy a sérültet, az öreget, a beteget...?) Tudom, néhány alkalom után már nem válogathatna, vinné a legcsúnyább-leglustább életét is.
Amikor a kiscsibéknek kisudvart csináltunk, a tetejét zöld háló védte. Olyan zöld háló, amit a fóliások a fólia tetejére feszítenek, hogy ne égesse a nap. Akkor mérgelődtem, mert nem adtak néhány métert, csak egész tekercset tudtam venni sok ezer forintért. De annyira kellett, hát elhoztam, azzal a gondolattal, hogy majd lesz vele valami... ugye, hogy semmi sincs véletlenül? Ez a megmaradt tekercs jutott eszembe...
Éjjel kitaláltam a részleteket, de hogy jó-e az elgondolás, csak a gyakorlat mutatja meg. Amikor reggel kinyitottam a tyúkól ajtaját, a szárnyasok nem jöttek ki, mint máskor, hanem ott tűnődtek bent. Pedig jó órával később mentem ki hozzájuk. Ha néha ilyesmi véletlenül megtörténik, csak úgy robognak kifele, szemrehányó tekintettel. De most félnek. Az este nagy volt az ijedtség, mondhatom a rettenet, és nem aludták ki - mint ahogy én sem. Ezt látva, azonnal nekifogtam a hálózásnak.
Először az előtetőt vettem körül. (Elgondolkodtató, hogy a sas az előtető alá csapott be, ez nem jellemző, zárt helyre nem száll le - még félig zártra sem - nagyon el lehet szánva.) Aztán a hálót a környező kis akácfák segítségével úgy-ahogy kifeszítettem, mintegy akadályt képezve a sas elé. Elővettem kék kukazacsikat, azokat fölbogoztam a fák ágaira, hadd mozgassa őket a szél.
A tyúkok pontosan tudták, hogy mit és miért csinálok: érdeklődve nézték, és ahogy haladtam a munkával, úgy lettek ők egyre bátrabbak - kitekintgettek az ólból, aztán kióvatoskodtak, majd szépen besorjáztak a kiscsibék megmaradt kerítése mögé. Odavittem nekik az ennivalót és vizet.
Megnéztem a művemet minden oldalról, alulról, fölülről. Próbáltam elképzelni: ha sas lennék, fölfognám-e ésszel, hogy nem ajánlatos bekeveredni a hálók közé, mert csapdába eshetek? Most már csak a tyúkjaimban bízom, hogy nem téblábolnak ki a hálók takarásából. Naiv vagyok? Valamelyest nyugodtan jöttem be tőlük, megtettem mindent, amit lehet. A többi már nem rajtam múlik.
Megyek, körülnézek: vajon nem ül a sas valamelyik közeli fa ágán?
Utolsó kommentek