nem vigasztal, hogy nem vagyok egyedül... (2011. okt. 4., kedd-i bejegyzés)
nem vigasztal, hogy nem vagyok egyedül... (2011. okt. 4., kedd-i bejegyzés)
Ha már a lassan vége felé járó darázsinvázióról írtam, következzenek a bodobácsok. Iszonyú mennyiségben leptek el bennünket - és bárhonnan kapok hírt az ország különböző tájairól, megtudhatom, hogy másokat is. Napoznak a fehér házfalakon, hosszú tömött sorban a fából készült részeken, és ahogy fölemelem a tekintetem a klaviatúráról, látom őket az ablaküvegen és az ablakpárkányon lévő muskátlik leveleinek fonákján. Mondhatom, hogy százszámra. Tegnap az étkező dupla ablakai közül 128 bodobácsot takarítottam ki.
Mondhatnám, hogy ne menjek ki a házból, ha ennyire odavagyok tőlük, de ez nem ilyen egyszerű. Hogy, hogy nem, de a szobám is tele van velük. Hallom, amint potyognak be a belső ablakpárkányra, pedig úgy tudtam, hogy modern, jól záródó ablakaim vannak. Itt sasszéznak az íróasztalomon, a széken, a szőnyegen, a szoknyámon, nekirepülnek a szemüvegemnek, belegabalyodnak a hajamba.
Tudom, hogy ártalmatlanok, a szakértők mind ezt mondják. Vagyis nem csípnek, nem szúrnak, ám ugyanúgy "pöttyöznek" mint a legyek, ráadásul büdösek és az egyik legundorítóbb bogárfajta. Kívánom, hogy takarítson utánuk és szagolja, és tűrje az érintésüket az, aki szerint ártalmatlanok. Nekem már nagyon elegem van, irtom, ahol érem - és várom, nagyon várom a hűvösebb időt.
Utolsó kommentek