avagy egy ebéd története.
A váratlan vendég fölér egy orrbavágással. Ha ráadásul ebédidőben jön: el is lehet vérezni...
Éppen a barátnőm isteni meggyes pitéjét ettem a konyhájában, amikor jött a telefon: másfél óra múlva ebédvendégek érkeznek hozzánk. Az esélytelenek nyugalmával fogadtam a hírt. Gondoltam: útba ejtem az első vendéglőt, kérek valamit (bármit) ami főtt étel - eszi, nem eszi, nem kap mást. Egykedvűen ránéztem Rózsikára (na jó, talán a harag apró lángjai éghettek a szememben) mire ő a világ legtermészetesebb mozdulatával mutatott a gáztűzhelyen éppen elkészülő ebédre: viheted...
Komolyan mondom, az első reakcióm az volt: vajon a vendégek megérdemelnek-e ekkora gesztust és ilyen finom ételt (Rózsika tudvalevően nagyon jól főz, két pasi kívánságait lesi: a párjáét és a fiáét)... A válaszom: nem, nem érdemlik meg. Ám a gesztus nekem szólt, a barátságról mesélt. Hogy ne érezzem magam kellemetlenül a vendégek előtt, ne legyen kínos a vendéglői ételt eléjük tenni, ne maradjon rossz emlék bennem (bennük se, de ez most engem nem érdekelt), vagyis a kényszerhelyzet ellenére kaphassak egy piros pontot.
Le a kalappal előttük: apa és fia mosolyogva nézték, amint elmasírozok az ebédjükkel. Rózsika egy üveg saját készítésű kovászos uborkát is mellékelt, és kóstolót a meggyes pitéből.
Hazaérkeztem, megterítettem, csöppet rámelegítettem az ételre, és máris kínálhattam. "Figyelem, figyelem, egytálétel következik: igazi tanyasi tarhonyás krumpli!" Nem túlzok, a vendégházaspár egyik ájulásból a másikba esett. Először, mikor elmondták, hogy gyerekkoruk óta nem ettek tarhonyás krumplit, pedig valamikor nagyon szerették. Másodszor, mikor elmeséltem, hogyan is került ide az asztalra ez a tarhonyás krumpli Rózsika tűzhelyéről. "Ilyen nincs", jelentették ki az ételre - pedig igenis van. Ehették, cuppoghattak, nyalhatták utána az összes ujjukat (nyalták is). "Ilyen nincs", mondták a történetre - pedig igenis van ilyen barát, ilyen ember. "Kézcsók Rózsikának": így köszönték meg a gyerekkori ízeket idéző finom ebédet, ezzel aztán elérték nálam, hogy nem adtam nekik fekete pontot, pedig megérdemelték volna. A piros pont pedig a barátnőmnek jár nagy-nagy köszönet kíséretében. A váratlan ebédvendégek tekintetében nálam a szerva, valamiképpen a lekötelezetteim lettek. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy ilyen barátnőm van...
Utolsó kommentek