illetve jöjjön minden, ami eszembe jut róluk.
Verbéna az örök szerelem: talán még a muskátlinál is hálásabb, bőven virágzó, napsugártűrő (de nem szárazságtűrő!), és nem utolsó sorban: jól fotózható. Hetente le kell vágni az elnyílt virágokat - de ez minden virágra érvényes. Ugyanolyan verbéna-töveket ültettem a virágládába, mint amilyeneket ámpolnaként vettem. A fotózásnál mégis eltérő a színük (az élénk piros az igazi, talán a fehér fal fakította ki a függő cserepek virágait). Különben pedig: nagyon szép és egyszerű dolog a kész függőcserepeket (ámpolnákat) megvásárolni, hazavinni, fölaggatni, de mindig megbánom. A kertészetben ugyanis tőzegbe ültetik, ami egyáltalán nem tartja meg a vizet - öntözésnél hajlamos csak átszaladni rajta. Persze ott szinte állandóan öntözik, vagyis folyamatosan nedvesen tartják a tőzeget - de itthon ez már nem így működik. A forró napsütésben nem öntözgethetem a virágot, meg kell várni a késő délutánt, hogy hűljön csöppet a levegő. A tőzeg viszont addigra szinte száraz. Fölül öntözöm, a cserép alján folyik ki a víz. Türelemjáték és vízpazarlás, mire igazán "beöntözöm" a virágot. Átültetni viszont már nem lehet: a virágszárakat össze-vissza törném, de nem csak ez a baj. Hanem hogy nagyobb cserép kéne, hogy a tőzeg köré tudjak virágföldet gyömöszölni... Na most az emberlánya éppen azért veszi meg így, mert már készen van, és gyönyörű egyforma. Ha már nekem kell itthon (át)ültetgetni, akkor veszek inkább töveket - mondom évek óta, mégis mindig befutok a csőbe 4-5-6 ámpolna erejéig.
Kaktuszok és fukszia a muskátlibemutató apropóján. Ez a két muskátlitő is ugyanolyan színű a valóságban (úgy látszik, a masina minden második kattintásnál átfesti a színeket). A kaktuszaim annak ellenére gyönyörűek, hogy a teleltetést nagyon megsínylették. Amelyek megmaradtak, azok gyorsan összekapták magukat és növekedésnek indultak (lesz itt augusztusban kaktuszvirágzás, készülhetnek a fotók!). Azért így is tele lett a hosszú "kaktusz-lóca", mert hagyatékból kaptam jónéhány kis kaktuszt. Vigyázok rájuk, dédelgetem őket, mint ahogyan kaktusz-szerető gazdájuk tette... Ez a fukszia pedig... szavakat sem találok... Múlt év Anyák Napjára kaptam a gyerekektől, és nem kis drukkal teleltettem át a tövet - amúgy még soha nem sikerült fuksziát áthozni tavaszra, de ezt tőlük kaptam, ez varázsfukszia.
A képen látható kis szimpla futómuskátli viszont valóban ilyen sápadtka, de itt a lényeg a kép jobb alsó sarkában van: egy kerámiabéka a cserépbe tűzve. Ő a kedvencem (na jó... az egyik...). Ez a béka különben vízadagoló: az a része, amit a földbe kell tűzni, nincs befestve és üreges. A béka tátott száján át meg kell tölteni vízzel, beszúrni a földbe, és a porózus anyag lassan átereszti a vizet, csak figyelni kell és utánatöltögetni. Ötletes, ugye? És béka...
Ez a kis bögrekaspó benne a csokornyi virággal igazán megható az öreg ház falán. Sokat kell vele bíbelődni, de nem a kis virág tehet róla: a cserép mellett nincs semmi hely a kaspóban, tehát csak azt a kortynyi vizet lehet a virágföldre önteni, ami éppen nem csordul túl a cserép peremén... és ezt így naponta többször, sokszor. A virágtartóba viszont nem lehet nagyobb kaspót beletenni: ennyi a hely. Konzultáltam már kereskedővel, hogy szerezzen nekem olyan fali virágtartót, amibe nagyobb cserép, nagyobb kaspó fér, de nem sok eredményt ígért. Ha annyi időm lenne, amennyi nincs, készítenék nekem tetsző méretű virágtartót - ha megszemlélik: nem ördöngősség...
És... most... idecsempészek valamit, ami ugyan nem virág - viszont piros. Apró meggyfámon színesednek a meggyszemek! Látszik a képen, hogy fölülről lett fotózva, a fa ugyanis alig ér túl a derekamon. Évekig töprengett már azon is, hogy megmaradjon-e, és íme, tele van gyümölccsel! Köszönöm.
Utolsó kommentek