vagy mégsem? De ne legyek telhetetlen...
Egészen kora tavasszal, amikor a téli 1-2 tojás után beindult a termelés a tyúkudvarban, Zsuzsa barátnőm megjegyezte, hogy el fogom érni azt is, amikor több tojás lesz, mint ahány tyúk. Először azt hittem, viccesen arra utal, hogy nemsokára a kakas is tojik majd - tojást. De ő komolyan beszélt. Emlékeiben az él, hogy ilyen jóltartás mellett előfordul: egyik-másik tyúk kétszer is tojik naponta. Nem kívánom ezt a tyúkjaimtól - meg is mondtam nekik - tökéletesen elég naponta 1 tojás, sőt, fölváltva pihenhetnek is, miután megmutatták, hogy mi a csúcsteljesítmény: 9 tyúk, 9 tojás - mégpedig gyönyörűek, ugye?
Kis intermezzó: Kukori egyre harciasabb - velem szemben. Egyébként csodálom, ahogyan gardírozza a háremét. Mindig egy csoportban tartja őket: Gizi gyakran kap fenyítést, ő ugyanis hajlandó a kóborlásra, kissé távolabb a többitől. Kukori azért is haragszik, ha valamelyik tyúkja szalad utánam - vagy elém - az udvaron. Megfigyeltem, hogy megjelent az égen a sas, és Kukori olyan hangokat hallatott, olyan félelmetesen "fölfújta" magát, hogy a ragadozómadár egy nagy kanyart véve odébbállt. (Viszont amikor valamelyik macska sétál át nagy kényelmesen a tyúkudvaron, Kukori őkelme csak figyelmeztető berregéssel nyugtázza - pedig megkergethetné már valamelyiket: mi keresnivalójuk van éppen ott?) Szóval jó kakas, igazi családfő. Én viszont az ellátószemély vagyok, miért tekint konkurenciának? Időnként nekiront a lábamnak. Nem tesz kárt bennem, de tartok tőle. Nem tudtam még megfigyelni, hogy mi bőszíti föl: volt már, hogy befelé menet, volt, hogy kifelé jövet, hogy volt valami a kezemben, vagy amikor nem volt... Tehát nincs benne - számomra - logika, nem is tudom megelőzni a támadását. Eszembe jutott az a megoldás is, hogy mindent odakészítek nekik, és csak utána nyitom ki az ólajtót, és napközben be sem megyek, de nem jó ötlet. Történhet valami: rálép a vizes edény szélére valamelyik, kiborítja a vizet, de a tojásokért is napközben kell bemennem, és hát nem is akarom megszoktatni - éppen az előbb említett dolgok miatt - hogy senki nem léphet be a kapun. Marad az óvatos bejárkálás legalább naponta két alkalommal. És közben magyarázom neki, hogy ne bolonduljon meg, nem vagyok az ellensége, bántani sem akarok senkit...
No, de hogy sok a tojás, elővettem azokat a recepteket, amiket a háziasszony leginkább azért lapoz el, mert sok tojás kell hozzá. És a tojás - ugye - drága. Engem viszont ellát a baromfiudvar. Lehet például madártejet készíteni, mindenki kedvencét. Amit viszont változtatok rajta: nem főzött habot készítek a tetejére, hanem a sokkal egyszerűbb/en elkészíthető, de sokkal finomabb/ sült tojáshabot:
Félig töltöm vízzel a nagyobb alumínium lábasomat, és meggyújtom alatta a gázt. Ráteszem az egy számmal kisebb alumínium lábast, amibe beleöntök 1 liter tejet. Felhasítok egy vaníliarudat, és a magokat belekaparom a tejbe. A fél literes fehér csészében 6 tojás sárgáját habosra keverek 7 evőkanál cukorral. "Fehéredésig", mint nagymamámtól tanultam... Kb. 2 deciliter tejjel hígítom, és ezt is hozzáöntöm a többi tejhez. Fogok egy kis konyhai falapátot, és molesztálom vele a tejet, hogy eszébe se jusson a lábos aljára odakapni (a víz lassan elkezd forrni alatta). Ez hivatalosan kevergetést jelent, ami roppant unalmas munka, de hasznos. Hasznos azért is, mert a tejnek tulajdonképpen nem szabad fölforrnia csak igen-igen lassan főnie. Ha ott állok mellette és molesztálom kavargatom, akkor ez így is lesz. Kb. 20 perc múlva kezdem érezni, hogy sűrűsödik, de jó! Nemsokára selymes krémmé válik. Akkor leveszem a "gőzfürdőről", vagyis elzárom a gázt, a kisebb lábast kiemelem a zubogó vízből, egy konyharuhára téve leszárítom az aljáról a vizet, és a lehető leghűvösebb helyre teszem a lábast letakarva (ha nincs más megoldás, bizony a hűtőbe...). Ezután bekapcsolom a sütőt, és 150 fokra melegítem. A tojásfehérjékből 3 evőkanál cukorral fényes habot verek, beleöntöm a nagyobb jénai tálba, és 15-20 perc alatt megsütöm. A benne lévő cukor karamellizálódik, isteni finom lesz. És: nem kell tejben főzni, forgatni csurgatni, csöpögtetni - mindezt utálom csinálni. A megsült habot kanállal szaggatom a madártejre, és letakarva beteszem (vagy visszateszem) a hűtőbe.
Csak tudjam megvárni, míg teljesen kihűl!
Utolsó kommentek