írni kéne, írni kéne, írni kéne, ír-ni-ké ne-ír-ni ké-ne-ír ni, óóóó...

Az elhatározás már megvan, de... Elővettem a feljegyzéseimet (ami alapján majd, ugye), és úgy beléjük feledkeztem, hogy csuda! Hogy min mentünk keresztül a költözés előtt is, de főleg, utána! Igazi hőskor, feltöretlen ugar, nihil a köbön, alvás a szülőszoba elkerített sarkában, reggeli mosdás esőben az udvaron, törölközés frissen kicsavart frottírral, kerítés nyomokban, őzek be, kutyák ki, de: ebéd 12-kor, munka ezerrel. Nem is tudom, hogy bírtam ki. Akkor nagy bulinak tűnt.

Szóval egy könyv ott kezdődik, hogy elhatározzuk. És az már megvan. Kis kezdemény, mint a sziklakert attrakciója: most még picike, de megindul, és nagy-nagy bokorrá fejlődik.