avagy füstbe ment nádtető és régi-új előtető a mai téma.
A háztető felújítása tulajdonképpen most fejeződött be, hiszen nincs addig készen valami, amíg el nincs takarítva minden a munkálatok után. (Ja, akkor még azt is hozzáteszem, hogy... "és amíg nincs lemeszelve-lefestve a javítás utáni fal és mennyezet"... de ez még a jövő zenéje.)
A háztetőről igen ötletesen szedik le az elhasználódott nádtetőt - ennek ellenére embertelenül nehéz és piszkos munka. Odafönt kötegelik, úgy engedik le a ház mellé. Ez így nagyon szépen (és egyszerűnek) hangzik, de a látvány, és a végeredmény nem szép és nem egyszerű.
A kertben körülbelül 15 négyzetméteren, derékmagasságú halomban a nádkötegek. És jön az esős idő. A nád amúgy is penészes volt már, most még ázzon is meg... soha nem tudom elégetni. Nosza, segítséget hívtam (Fontos: tüzezni-égetni nem szabad egyedül, és a vízszivattyút is be kell izzítani. Elég egy váratlan szélroham, és megvan a baj. Emlékeztetőül: erdő közepén lakunk...), és nekiálltunk. Csakhogy nem lehetett ám ebben a helyzetében meggyújtani és nézni, amint parázslik, dehogy. Először is kicsit arrébb kellett kezdeni az égetést, mert egy aszparáguszbokor és egy mogyorócserje közé pakolták le a nádat (rá egy apró őszibarackfára, ami mellesleg ki is volt karózva, de hát több is veszett...), és hát át is kellett mozgatni, fölrázni a kötegeket, hogy egyáltalán égjen valamelyest.
Sanyikával egy-egy vasvillával a kezünkben szaladgáltunk a tűz körül. Egyrészt, hogy újabb és újabb nyaláb nádat hurcoljunk rá, másrészt pedig, hogy meneküljünk a maró füst fojtogatása elől. "Ég a kunyhó, ropog a nád..." és "Nagyobb a füstje, mint a lángja...", efféle népies dolgok jutottak eszembe... aztán megláttam a 250 cm x 150 cm-es előtetőt, ami ott a kép jobb szélén látszik...
Egymásra néztünk: "Meg tudjuk még ma azt is csinálni?" Jogos volt a kérdés, mert már nagyon el voltunk fáradva a nádcipelésben. Na de ez új munka, új kihívás, és egyáltalán... Az előtető is a tetőcsere miatt szabadult föl: a konyhaablak előtt őrizte előbb a macsekok tejestányérjait, aztán pedig a fúrt kút szivattyúját. Ám az új tető jócskán kijjebb áll mint a régi, jóval nagyobb védelmet biztosít ablaknak, falnak, az előtető tehát nem került vissza. A régi tetőből új tetőt készítünk a tyúkoknak! Hogy ne kelljen szaladnom, ha elered az eső: bemenekíteni az ólba a búzával teli etetőt. Őkelmék is csak végszükség esetén húzódnak be az ólba, hiszen az alvóhely és tojóhely, nem nappali szoba. Képesek bőrig ázni inkább.
Nem szaporítom a szót, hogy miért, csak hogy hogyan. Két oszlopot állítottunk (szenzációs oszlopfúrója van Sanyikának! Már látom, amint a végleges kerítésoszlopokat állítjuk - most ugyanis csak ideiglenes a kerítés) a tetőt tartani, a tetőtartó léceket hozzáerősítettük az ól palatartóihoz úgy, hogy a műanyag tetőt becsúsztattuk a palatető alá ellenkező lejtéssel. Már majdnem véglegesítettük, amikor észrevettük, hogy a műanyagot alig néhány csavar tartja már, az idő elcsiribálta a többit. Nosza, nekiállni alátétet vágni, csavarozni. Sanyika kezébe a csavarhúzó, az enyémbe egy szög állt bele. A fejünket kis időeltéréssel mindketten belevertük a keresztgerendába. Csak hogy egyformán részesüljünk minden jóban. Ésésésésésésés: egyszer csak készen lett. Nemsokára megjött az eső, most napokig szünet nélkül jön majd az égi áldás. A tyúkjaim azonnal beálltak az előtető alá, és fittyet hányva az esőnek, boldogan pöffeszkednek a száraz területen.
Jó mulatság, férfimunka volt. Köszönöm.
Utolsó kommentek