jó, hogy mégis van levelibékám, rossz, hogy megjelentek a királydinnyék.
Évekkel ezelőtt sok-sok levelibéka volt az udvaron. Kis smaragd szépségek: a rózsatartó íven 8-10 darab is ücsörgött sokszor, nevetségesen egymás mögött kuporogva, mint egy vonatszerelvény - persze piciben. Esténként zengett tőlük az udvar... Aztán egyre kevesebben lettek, míg tavaly már a hangjukat sem hallottam, és nem láttam egyet sem. Ma reggel véletlenül fölfedeztem az aszparágusz-cserép szélén egyet. Annyira megörültem, hogy azonnal lefotóztam őkelmét, bár nem volt könnyű, mert iparkodott a gépnek hátat fordítani.
Az öröm mellett itt az üröm: találtam királydinnyét, egész nagy foltokban. Ez a szörnyűséges növény nagy túlélő: két éven keresztül mindenhonnan irtottam-pusztítottam, azt hittem, írmagja sem marad. És tessék. Most még ártatlanka az apró kis sárga virágaival, de ne tudja meg senki, mekkora fájdalom belelépni vagy megfogni a borsszemnyi, iszonyú szúrós tüskéjét. Napokig tartó gyulladt sérülést okoz. Egyszóval: állhatok neki kitépkedni a fiatal növényeket - jó kis molyolós munka. Hurrá.
Utolsó kommentek