Guszti hazajött.
Nem röstellem: még a ráolvasást is bevetettem. Ha valamit nagyon szeretnék, nem keresztbe teszem a mutató és középső ujjamat, hanem a markomba fogom a hüvelyket, és szorítom. Ezzel indítottam, aztán gyertyát gyújtottam Gusztiért. Este szuggeráltam a sötétet, hogy róla álmodjam, és kérhessem: jöjjön haza. Öt nap után megálltam az udvar közepén, a világ négy égtája felé "ráolvastam" a messzeségre: Gusztáv, gyere haza.
Ésésésésésésésés: SIKERÜLT.
Nem tudom, mi hatott végül is - lehet, hogy egyszerűen kiadta az útját az a csinos macskalány... Tegnap reggel lustán feküdt a házfal mellett.
Szóltam neki, csak az egyik szemét nyitotta ki és nyafogott egyet: hagyj békén.
Hohó barátocskám! Még csak meg sem kérdezem, hogy hol voltál... bejössz, amikor éhes leszel, addig csak pihenj, a lényeg, hogy semmi bajod...
Utolsó kommentek