visszahúzódnak a földbe, és kereshetjük őket.
Bizonyára sokan adnak igazat nekem: a legszebb koratavaszi virágaink veszélyben vannak a későbbi ültetések miatt. Pedig úgy iparkodnak örömet hozni a hosszú tél után! Elnyílnak, elszárad a levelük, behúzódnak pihenni, szaporodni, erőt gyűjteni a következő virágzáshoz. És akkor a nagy pihiben egyszercsak megjelenik egy ásó, vagy egy kapa: valamit ültet a gazdasszony, aki elfelejtette, hogy hol is vannak a koratavasziak... És szegények megsínylik ezt a feledékeny igyekezetet.
Magamat ismerve (feledékenységice), kitaláltam valamit.
Van nekem egyfajta érdekes kis évelő virágom. Lehet rá számítani, mert terjed, kacsokkal-indákkal szaporodik, nem győzöm ritkítani. Ilyenkor csodaszép bordó levelei vannak, nemsokára pedig minden kis tő hoz egy hosszú, álló virágszárat, aminek a végén szép kék virág nyílik. Aztán elszárad a virág, a levelek kizöldülnek, és elkezdődik a szaporodás.
Nos, ezt a mindenre használható kis gyönyörűséget bíztam meg azzal, hogy mutassa (és ezzel őrizze) a visszavonult koratavasziakat. Mégpedig úgy, hogy a most nyíló hagymás csoportokat körülültettem Őkékségével. Amikor tehát a kör közepén már nem lesz semmi, akkor is tudom, hogy ott nem szabad szerszámmal kotorászni. Egy-egy kaspó kerül oda, valami virágtartó...
Íme, egy véletlenszerű kagylóminta az egyik helyen elszaporodott Kékből, amit szétszedtem tövekre, és így körülültettem a krókuszokat, a nárciszokat, a valamiket, amit nem is tudok megnevezni, de jó, hogy megmaradnak nekem...
Utolsó kommentek