az árvácskáim!
Igen egyszerű - és lám, bevált - módját dolgoztam ki az árvácskanevelésnek. Két éve (három éve?) vásároltam néhány árvácskatövet, különféléket, naná. Egész évben babusgattam őket, aztán, amikor megértek a kis magtokok, leszedtem, összeroppantottam, és a pici magokat elszórtam többfelé a kertben. Ez azt eredményezte, hogy tavasszal (mint most is) telistele van a kert aprócska árvácskapalántákkal. Ahogy dolgozom odakint, a legerősebbeket egy kanállal szépen kiemelem, és a kis földlabdával együtt meghatározott helyre ültetem különböző formációban. Kerti hibiszkuszfa töve köré, végig a garázs fala mentén, zárósornak az eperágyás mellé, vagy önállóan, csak úgy, mint egy csoport különböző színű árvácska valahol a kertben. Egyetlen öntözés, és meg is szokták az új helyüket...
Ezt a módszert fogom követni ezentúl is: az árvácska életritmusa adja a lehetőséget. Azon túl, hogy a virágaim szépek és erősek a szabad neveléstől, még arra is jó az ilyen árvácska-ridegtartás, hogy ha hirtelen virág kell, amiért egyébként szaladnék a virágboltba, most fölszedek egy szép tövet, beleültetem egy tiszta cserépbe, kis kaspóba teszem, vagy csomagolópapírral díszítem, máris mehetek köszönteni, látogatni. Azt mondják, nincs aranyosabb a magam-készítette vagy magam-nevelte ajándéknál. Tapasztalataim szerint így igaz.
Utolsó kommentek