2005. augusztus végén jött látogatóba egy baráti házaspár.
A kezükben egy kis doboz, benne 2 icipici cica. Elmondták, hogy amint elindultak otthonról, a házuk előtti kukából nyekergést hallottak, és ez a két kis árva egy nejlonzacskóban be volt dobva oda. Mit tehettek, elhozták őket.
Néhány naposak lehettek, bocsánat, de még üríteni se tudtak önállóan. Gyorsan megtörölgettem őket a kritikus helyen egy langyosvizes vattával, boldogan pisiltek mind a ketten. És akkor hogyan tovább? Három hétig fecskendővel etettem őket kétóránként. Nagy meccs volt... Lassan megtanultak önállóan pisilni, majd mosakodni, végül enni. Gyönyörű kis jószágok voltak, ma is azok, csak mára két hatalmas macska lett belőlük.
A fehér-cirmos kislánynak nézett ki. Sokáig. Nem csak én, laikus láttam úgy, hanem az állatorvos is, aki fogamzásgátló-injekciót adott neki. Már a másodikat kapta, amikor helyreállt a rend, és megláttuk, hogy Mircilla valójában Marcilla. No, a következő injekció helyett egy ivartalanító műtét következett. Mircike nagyon jó természetű, nyugodt, kedves macsek egy sajátos, szív alakú kontúrral körberajzolt macskaoral. Még nem láttam ilyet.
Sipos Úr eredeti neve egy kedves kis novellából való. Még kicsi korában ez Sipinek hangzott, aztán Őkelme egyre határozottabban éreztette, hogy nem tetszik neki a bizalmaskodás, a becézgetés. Odáig fajult a dolog, hogy nem csak Sipos Úrnak szólítjuk, de magázni is kell, máskülönben meg se hallja a szólítást. Konok, kötözködő, számító macsek lett a kis Sipiből. Még a kutyák is kitérnek előle. Néha viszont leereszkedik hozzájuk: ha azt látja, hogy az ajtónyitásnál előnyösebb helyzetben van valamelyik kutya, rögtön törleszkedik, dorombol, buccol, míg el nem tologatva helyzetbe nem hozza - önmagát.
Utolsó kommentek