gondoltam az autómban ülve...
Merthogy az idő is olyan: borult, olvadós, latyakos, az aszfaltos útra fölmerészkedő traktorok kerekeiről nagydarab koszos-vizes homokpotyadékok kerülnek az úttestre. Nem "közöltem meg", és nem is mentem el mellette - rossz előérzetem volt. Igen. Egy elütött, kupacba merevedett fekete kutya feküdt az úttesten. Te szegény, ezért jöttél el otthonról? Vagy egyike vagy a szilveszterkor világgá menteknek?
Nem volt módom eltemetni, pedig biztos vagyok benne, hogy eddigi életében legalább ennyit már megszolgált. Megfogtam két-két lábát, és levittem az árokba: halálában legyen nyugalma, ne menjen keresztül rajta még 70 jármű, míg újra részévé nem válik az anyaföldnek...
Az egész "művelet" nem tartott három percig. Ez idő alatt két autó robogott el mellettem. A másodiknak az anyósüléséről egy férfi egyértelmű jellel emelte a homloka elé összezárt ujjait, és vigyorogva intette: f l ú g o s. Azt bezzeg fölismerte, hogy mivel foglalatoskodom. Az úttesten fekvő halott kutyát biztosan nem látta volna meg. Vagy ő is átmegy rajta: egy koszpúp, egy sárkupac, amit le kell rendezni, szétkenni, beledöngölni, hrrrrrrrrrr...
Nekem legalább rendben van a lelkem, ha flúgos is vagyok.
Utolsó kommentek