hogy miért lett dohogó a blog (eredetileg dohogóblog volt a freeblogon, aztán át kellett menteni mindent a blog.hu-ra) neve... Meséje van:
Utálom a petárdázást, a lövöldözést, mindenféle sivítást, süvöltést, hang- és fényeffektusokat. Talán önmagamban semmi bajom nem lenne mindezekkel, csak mint kutyaszerető embert ráz ki a hideg. Tisztában vagyok ugyanis azzal, hogy évente kb. tízezer kutya élete és/vagy idegrendszere megy rá az ilyesmire. Ők nagyon kiszolgáltatottak nekünk, ezért éppen a gazdáknak kell/ene gondoskodni arról, hogy ne szenvedjék meg az égzengést, és a petárdázást. A nap minden órájában minket imádnak, egész évben őriznek, szolgálnak és szórakoztatnak, barátunknak nevezzük őket, ugye? Ha dörög-villámlik, még csak-csak beengedjük, mert magunk is félünk, és milyen jó látni, hogy van, aki még nálunk is jobban.
Ámde jő a szilveszter! Belevetjük magunkat a Nagy Balhéba, hajrá, minél nagyobb a zaj, annál jobb. Mintha nem lehetne békésen, csöndben elengedni az évet, aminél - ugye - úgyis jobbat várunk... Mindenkinek magánügye, hogy mi módon billen át a másik évbe, ha: nem zavar vele senkit, főleg nem okoz bajt és tragédiát. Minden év decemberében kinevezem magam tömegtájékoztatónak, kutyákhangjának, embernevelőnek, vagyis minden lehető módon figyelmeztetek mindenkit: ugyan, gondoljon már drága kis barátjára, és erre az egy őrült éjszakára menekítse olyan helyre, ahol viszonylag biztonságban érezheti magát. Még az évközbeni normális gazdák is elfeledkeznek erről a fontos dologról. Legföljebb megkötik, hogy ne menjen világnak, aztán föl vannak háborodva, hogy ha a jókedvű hazatérést a láncával kerítésre akadt, kiszenvedett kutya látványa zavarja meg. Szándékosan vagyok ilyen naturális.
Mások aztán jönnek januárban, és sírnak-rínak, hogy elveszett a kutyájuk. Hirdetnek, céduláznak, plakátoznak, hogy a kisgyerekek várják haza a kedvencüket. "Tetszettek volna" gondoskodni szegényről! Nem utólag picsogni! Legszívesebben rájuk kiabálnék, hogy nem magukat sajnálom, hanem azt a szegény kutyát, aki kóborol, aki nem talál haza, mert rémületében világgá rohant, akit elültnek, aki éhezik, aki nem tudja, hogy miért nem segít rajta senki, hol van a gazdája, akit annyira szeret, az istene, akiben bízott? Ha nem fagy meg, nem hal éhen vagy szomjan, nem megy át rajta egy jármű, bekerül egy menhelyre, magába fordul és rövid idő alatt elengedi az életet - csöndben, ahogy a gazdája nem volt képes elengedni azt az amúgy is eltelő évet.
Ilyen hangulatban voltam, amikor a blognevet kitaláltam. Erre még finom kifejezés is a dohogás. Aztán - amint az első bejegyzésben mondtam is - jó idő eltelt, míg "aktivizáltam" a blogot. Tudtam, hogy egyszer (sokszor) úgyis el fogom ezt mondani, nem gondoltam, hogy ilyen hamar föltűnik néhányotoknak az ellentét a tartalom és a cím között. De így a jó, fordítva rosszabb lenne, gondoljatok csak bele: édes-szép cím, úthenger tartalom.
Utolsó kommentek