egyik nagymamájának.
Egy szép napon - december volt, bő 5 éve - megcsörrent a telefonom, benne a fiam hangja: van egy pozitív tesztünk. Tíz éve vártam már akkor, hogy egy angyal, valamelyik felhő széléről, meglásson nagy sóvárgásomban. Sírtam-nevettem, számoltam a hónapokat, a napokat...
Végre egy augusztusi szerda délután - az ország túlsó végén voltam éppen - kaptam az értesítést, hogy Réka nemsokára megérkezik a külvilágra. Indultam? Repültem át a fél országot! Ott kapott kórházi köpenyben-papucsban estem be a vajúdóba, ahol a leendő szülők még humoros kedvük teljes birtokában fogadtak. Aztán telt az idő, később beérkezett kismamák szültek és kerültek kórterembe.
A fájások erősödtek és sűrűsödtek, megrepedt a burok, elfolyt a magzatvíz, csak Réka mintha meggondolta volna magát... Nézhettem a monitort, ahogy pulzált egy pici szív, a digitális kijelzőn változtak a számok: 166, 167, 158, hallhattam a magzati szívverés csodálatos ütemét. Sírtam a menyem helyett, aki hősiesen tűrte a szenvedést, és azt gondoltam: ezekkel a fájásokkal már szülni kellene. Amikor az orvos kimondta, hogy császármetszést javasol, mert a baba már nem igazán érzi jól magát, a fiatalok egyszerre bólintottak.
Már éjszaka volt, fülledt hőség, odakint szakadt az eső, csapkodtak a villámok, néha nappali világosság támadt hatalmas égzengésekkel kísérve. "Istennő jön a világra", gondoltam, amikor becsukódott előttünk a műtő ajtaja. Tizenhárom perc múlva fölsírt Réka. Fölsírt? Nem jó szó. Kiáltott egyet!
Öleltem-pusziltam a fiamat, elindultak az sms-ek mindenfelé: 23 óra 16 perc, Réka 3350 gramm, 49 cm, baba és mama jól vannak. Hirtelenjében 19 válasz jött boldogan gratulálva. Aztán az a kis batyu a csecsemős nővér kezében! A menyem fáradt-bódult-mosolygó arca! Később ahogy a kisbabát az anyja mellére tették! Aztán a fiam a kezébe vehette a kislányát. Mintha mindig ezt csinálta volna, a karjára fektette, babusgatta, beszélt hozzá: aranyom, csillagom, nemsokára hazaviszlek, a párnámra fektetlek... Réka úgy hallgatta az apját, még pislogni is elfelejtett. Gyönyörű látvány volt. "Az első gyermek tükör az apának, a második tükör az anyának, a harmadik kiegyenlít mindent", jutott eszembe a keleti bölcsesség...
Réka azóta négy és fél éves. Nem akarom hasonlítgatni, kitől mit örökölt, akkora egyéniség, hogy ő - ő maga. Amit viszont látok magamból benne: az állatok szeretetét. Bár lovam - még - nincs, de szerencsém van kiélni a lovazási mániámat is, és Réka ugyanolyan lóbolond, mint én, a bolond öreganyja.
Illusztrálom:
Utolsó kommentek