önjáró géppel...
Szoktam mondani: semmi másra nem kell figyelnem, csak hogy ne a ronda kerti papucsom orrát fotózzam, egyébként vaktában kattintgathatom a fényképezőgépet, itt akkor is remek képek készülnek. Illusztráció erre ez a csodaszép virágcsokor: jóval a fejem fölötti magasságban nyílik, tehát a gépet egyszerűen fölemeltem és exponáltam, és íme:
Azután - hogy mutassam, hol is van ez a szépség, lefotóztam a három ámpolnát is. Természetesen ezt sem láttam, mert a gép ablaka tükröződött. De a középső sárgából kiindulva meg lehet találni a baloldali krémszínűt és a jobboldali ekrüt (a hársfa lombjába rejtőzködve.
Ennél a képnél viszont hosszasan molyoltam, lestem, kerestem a legjobb beállítást. Merthogy szerettem volna, ha valami látszik is a témából. Nem nagy a siker, ezért megmagyarázom. Zsófika apukájától kaptunk két tűztövis cserjét. Megtaláltam a helyet: az öreg erdőre nyíló kiskapu két oldalán. Majd nagyok lesznek és látványosak lesznek, most még szerények. A kapufélfák melletti, kővel kisebbített lyukak macskajáratok. Kisebbíteni pedig azért kellett, mert vadnyúl is befért - pedig miután megépült a kerítés, őket már nem szívesen láttam a vetemény közelében.
Örök témám a vanília lonc. A kútágasra hatalmas bokor kúszott, de most az egyik kerti kiskapu mellett emberelte meg magát egy kisebb hajtás. Aranyos, formás, csupavirág - az illatot sajnos nem tudom adni:
Az ámpolnás díszeprek... Szeretem őket, mert mutatósak, földobják a szerszámoskamra sima fehér falát - tavaly telistele voltak virággal, aztán elhervadtak, nem is gondoltam, hogy termést is tudnak hozni. Hát de. Most kevesebb a virág, gyengébbek a tövek, de teremnek!
Az idei első lehullott szivarfalevél. Érdekes növény. Legutoljára bontakozik ki tavasszal, és legelsőnek kezdi hullatni a leveleit.
Előttünk a kánikula, de a nyár hanyatlása elkezdődött.
Utolsó kommentek