Esik az eső. Ez már hideg, őszi csapadék.
Már kora délután olyan kellemetlen érzésem volt: a szél időnként végigsöpört a kerten és az udvaron, mindahányszor megborzongtam. Fekete felhő közeledett. Az ablakpárkányokról a virágládákat, az eresz és az előtető alól az ámpolnákat kitettem a fűre. A kimosott rongyszőnyegeket nem szedtem le a kerítésről: akkora eső úgysem lesz - ha meg lesz, majd megszáradnak holnap. Elkezdett esni: hideg, kellemetlen, őszi eső. Pillanatok alatt megidézte azt a reménytelen bezártságot, amit tavaszig el kell viselnem majd. Mert hogy kifutottunk az időből: ne is várjak vevőt - én sem költöznék már új helyre, ahol nem ismerem a ház dilijeit, a fűtést, a különböző szerkezeteket - így senki nem megy neki a télnek... Kezdeni kell fát aprítani (nyáron már pihent a kisfejsze: legyen ez már az új lakó gondja, mondtuk), és hozatni kell gázt is a tartályba.
Októberben megszületik Mira - és én nem leszek a közelben. Megint csak villámlátogatok - ha az idő engedi - és nem segítek Nikinek. Egy nagy szorongás, hogy karácsonykor meg tudjuk-e látogatni őket... Anyám januárban térdprotézis műtétre megy - hogyan fogom megoldani ekkora távolságból a rehabilitációját? Tudom-e vinni előzetes vizsgálatokra, meg tudom-e látogatni a kórházban, ide tudom-e hozni a műtét után, engedi-e az időjárás? Hány napra zár el bennünket a hó ezen a télen?
Meddig tart ki a lelkierőm?
A héten záporvirágokat fotóztam - ma délelőtt kigyomláltam körülöttük a gazt. Szeptember elején már szedhetem és dobozolhatom a virágmagokat, figyelhetem az időjárás jelentést, hogy mikor kell behordanom (bezsúfolnom) a teleltetésre szánt növényeket.
Madáritató egy alacsony faoszlopon:
Jaj.
Utolsó kommentek