avagy mire ihlet egy mutatós fotó...
A reggeli szikrázó napfényben fotóztam a nyíló virágaimat. (Ezt rendszeresen végzem, mert nyitottam egy mappát, amibe nyílási sorrendben mentem el a virágaim fotóit. Jó szolgálatot tesz ez majd, ha azon agyalok, hogy milyen növényeket ültessek az új kertembe ahhoz, hogy januártól decemberig mindig legyen valami színes szépség az ablakom előtt.) A levendulasövény előtt megmozdult a fantáziám:
"Levendulapárnácskát kéne varrni, vagy potpourrit készíteni, vagy... Igen! Levendulás cipót sütni." Utoljára akkor ettünk ilyet, amikor még volt kenyérsütőgépem (vagyis nagyon régen). De miért is kéne gép hozzá? Legalább rendes cipó lesz belőle, nem levendulás kocka, ugye...
Legyen tehát levendulás cipó, mégpedig azonnal. Össze is dobtam gyorsan a hozzávalóit: háromféle lisztet (10 dkg finomliszt, 20 dkg rozsliszt, 15 dkg kukoricaliszt), 1 teáskanál sót, 1 mokkáskanál őrölt borsot, 1 evőkanál olívaolajat, 2 duci cikk zúzott fokhagymát, 1 marék levendulavirágot, 1 marék rozmaringlevelet apróra vágva, és 2 dkg élesztőt kevés cukros vízben elkeverve.
Kb. 3 dl langyos vízzel összeállítottam a hozzávalókat, letakartam, hagytam megkelni, deszkára borítottam, óvatosan gyúrtam rajta még, aztán sütőpapírral kibélelt sütőformába tettem, a tetejét megkentem vízzel, és szépen megvagdostam.
A sütőt már akkor elkezdtem melegíteni, amikor a dagasztást befejeztem. Most betoltam a forró sütőbe a tésztát, és 40 perc alatt gyönyörű ropogós cipót lett belőle. Rácsra tettem: most hűl...
Addig átmásolom a fotókat a gépre, lekicsinyítem, berámolom őket a mappába, szóval elszöszmötölök még egy darabig, aztán megkóstolom a művemet frissen készített tehéntúróval.
Nagyon finom...
Utolsó kommentek